18. Melody

Sziasztok,  meg ne kérdezzétek miért nem tettem még fel, mert ez a rész már 5 napja kész van:O lehet h azért nem raktam fel mert kicsit rövid, de ez így is maradt... :/ Azért jó olvasást:)  

-Te?
-Figyelj, Amber… lenne pár dolog, amit megbeszélhetnénk!
-Majd a beszélőn fogunk beszélgetni, mert tuti börtönbe csuknak ha nem takarodsz el innen! –toltam kifelé az ajtón.
-Amber… sajnálom, rendben?
-Takarodj innen Melody, vagy nem felelek magamért!
-De már szakítottatok Eric-kel, nem?
-Igen? De mikor te elkezdtél kavarni vele még együtt voltunk.
-De az már régen volt!
-És? Ez mentség arra, hogy egy ribanc vagy? Takarodj el innen!
-Kérlek hallgass meg, nagyon nagy bajban vagyok!
-Majd Eric-kel megoldjátok. Szia! –lendítettem meg az ajtót, mondván hogy becsukom…
-Terhes vagyok, Amber… -erre megálltam az ajtó becsukásával.
-Tessék? –dugtam ki a fejem, hogy szemügyre vehessem őt. Most tűnt csak fel, hogy kerekedik a pocakja… nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. Egyszerre undorodtam tőle és sajnáltam őt egyszerre.
-Eric? –bólintott.
-Mikor megtudta kidobott.
-Jellemző. Nem is ő lenne, ha vállalná a felelősséget a tetteiért.
-Nem is ez a nagy baj… csak… nem tudok hová menni. Anyuék nagyon messze laknak és nem ülhetek repülőre az állapotom miatt, viszont hajóval se mehetek, mert tengeri beteg vagyok.
-És miben lehetek a segítségedre?
-Nem tudnál nekem szállást adni?
-Hah… ezt te sem gondoltad komolyan, ugye?
-Már tényleg, csak te maradtál…
-Szóval nem maradt senki.
-Ne mondj ilyet, te nagyon is sokat számítasz!
-Jah, csak akkor voltam egy senki, mikor el kellett szeretni a barátomat… elszereted őt, teherbe esel, aztán van bőr a képeden, hogy idegyere és pofátlanul bekuncsorogj hozzám? Felejtsd el, előbb tolnám magam egy láncfűrész alá! Nekem az nem hiányzik, hogy a mostani barátomra is szemet vess. Szia. –csaptam rá az ajtót.
-Ez nem volt szép… -támasztotta az ajtót Zayn.
-Jesszusom. A frászt hozod rám!
-Akkor sem volt szép! Tényleg azt hallottam a hangján, hogy segítségre szorul. Te meg egyszerűen kitessékelted őt?
-Nem érdekel, hogy milyen segítségre szorul a drága. Elszerette a barátomat. Sohasem fogok neki megbocsátani, és egy kicsit sem érdekel, hogy terhes. Keressen egy albérletet.
-Fordított esetben ő sem segítene rajtad?
-Nem tudom, és nem is érdekel. Megnyomorította az életemet. Egy senkinek éreztem magam. Takarodjon ahová akar. A fattyával együtt.
-Rád sem ismerek, Amber… -csóválta meg a fejét Zayn, majd bement a szobába.
-Ez most komoly? Most komolyan engem hibáztatsz?
-Nem szívem, én nem hibáztatlak. Én csak annyit mondok, hogy nem tennék ki az utcára egy terhes kismamát.
-Nem hiszem el… komolyan nem hiszem el! Te hallod, amit mondasz? Ez a terhes kismama tönkretette az életemet! Tönkretett mindent azzal, hogy nem bírta összecsukva tartani a lábait!
-Megértem, hogy utálod. Nem is azt mondtam, hogy fogadd örökbe a gyerekét, vagy, hogy örökre költöztesd őt ide. Csak hogy pillanatnyi segítséget kellett volna nyújtanod neki. Szerintem ettől lettél volna jobb ember nála. Hogy annak ellenére, hogy egy senki a szemedben, te mégis vagy olyan nagylelkű és nemes, hogy segítséget adsz neki. Úgy is egy nyomorult. Szerinted nem szégyelli magát Annyira mélyre süllyedt, hogy ennél lejjebb már nem lehet…
-Lehet, hogy igazad van. De nem vagyok képes együtt élni egy olyan emberrel, aki mindennap arra emlékeztet, hogy nem voltam elég jó valakinek. –gördült le egy könnycsepp az arcomon.
-Az csak azért van, mert az a valaki egy idióta volt. Túl jó voltál hozzá. –puszilta meg a homlokomat, majd megölelt.
-Köszönöm. –mosolyodtam el.


-Hallo, tessék?
-Melody… itt Amber. Csak azért hívtalak, mert szeretnék veled beszélni. Hol vagy most?
-A parkban. Tőletek nem messze.
-Gyere fel, légy szíves!
-Máris. Szia.
-Szia.
-Nagyon büszke vagyok rád, Amberlynn!
-Örülök, hogy legalább ennyi haszna van a dolognak. –mosolyodtam el halványan.

-Sziasztok. -lépkedett be bátortalanul az ajtón Melody és szemei egyből megakadtak Zaynen. Szinte a szája is tátva maradt.
-Na most felejtsd el, vagy megbánom, hogy elhívtalak! –ordítottam rá.
-Jó, én csak… megnéztem.
-Rá se merj nézni!
-Jó, vakuljak meg, ha találkozunk?
-Vakulj! Nem érdekel, ő tabu. Értve vagyok?
-Igen persze, persze…
-Szóval költözhetsz…
-Ide hozzád? –csillantak fel a szemei.
-Szó sincs róla. A régi lakásomba. Nem vagyok hajlandó egy fedél alatt lakni veled. Viszont annyira nyomorult vagy, hogy megsajnáltalak. Költözhetsz, de csak és kizárólag oda.
-Köszönöm! –ölelt meg, de ellöktem magamtól.
-Nekem ne köszönj semmit. Zayn az egyetlen, akinek megköszönheted. Ha ő nem lenne, még mindig hajléktalan lennél.
-Köszönöm szépen, Zayn!
-Nem kell megköszönnöd. Nem miattad beszéltem rá. Undorító amit vele műveltél. Viszont az a szerencsétlen gyerek nem tehet semmiről.
-Hálás vagyok, köszönöm.
-Tessék, itt vannak a kulcsok. Azonfelül, hogy ott laksz nem szeretnélek látni. Sok boldogságot a gyerekhez.
-Köszönöm még egyszer.


Bementem a konyhába, miután Melody elment. Azon elmélkedtem, hogy mekkora szemét ribanc… pedig gyerekkorunk óta ismerjük egymást és mindig nagyon jóban voltunk. Nem értettem egyszerűen, hogy hogy árulhatott el engem ennyire… könnyeim hullottak, miközben a sötét sarok garnitúrán térdeimet felhúzva bámultam ki a kis panellakás ablakain. Egy pohár tea volt a kezemben, de már teljesen kihűlt a sok gondolkodás közben. Egyszercsak meghallottam, hogy nyitódik az ajtó. Letöröltem a könnyeimet, de nem elég gyorsan. Mögém sétált és gyengéden végigsimított a karomon, majd mögém furakodott és óvatosan a karjaiba zárt. Ekkor kezdtem el zokogni.
-Sírd csak ki magad… megértelek… -suttogta, miközben a hajamat simogatta.
-Annyira fáj, Zayn… annyira fáj…
-Eric miatt vagy szomorú, vagy…
-Nem. Engem az az ember nem érdekel. Melody… hogy tehette ezt velem? Hogyan? –zokogtam.
-Nem tudom. Fogalmam sincs… lelketlenek mindketten…