13. A randi

Sziasztok! Először is közérdekű közleménnyel jövök: Megcsináltam a blogot, amit beharangoztam és kitettem oldalra a kukkants be felirat alá :) !! Várok mindenkit szeretettel!  Másodszor: Megszültem ezt a nyálas részt is:$ Remélem tetszeni fog ♥ Puszika !

Egy olyan ruhát választottam, aminek a hátulja teljesen kivágott, felül fehér csipke, alul pedig combközépig érő kék szoknya, a hátán egy nagy masnival. Magamra aggattam, és anyu szerint elbűvölően festettem benne. Kicsit úgy éreztem magam, mint a mesebeli hercegnők. Mesebeli randihoz viszont úgy éreztem, hogy ez az, ami dukál. Elmosolyodtam, ahogy még egyszer végigmértem magam a teljes alakos tükörben. Remélem tetszeni fogok Zaynnek, ha már a kedvéért öltöztem ki ennyire.

Kirohantam a szobámból mint egy kis idióta, mikor meghallottam a csengőt. Szinte feltéptem a kilinccsel és ahogy belépett egyből ajkai után kaptam. Kezét lecsúsztatta a derekamra és gyengéden magához húzott. Olyan finom illata volt megint…
-Szia szerelmem. –mosolyogva suttogtam.
-Szia. –nyomott még egy puszit a számra. –Gyönyörű vagy. –mosolygott.
-Reméltem, hogy jó leszek így!
-Viccelsz? Csodaszép vagy! És tetszik így a hajad. –simította végig finoman ujjait a loknisra hullámosított hajamon. –Ami azt illeti egy kicsit alulöltözötten érzem magam melletted. –nézett le magára. Szívdöglesztő volt. Egy fekete bőrkabát volt rajta fekete farmernadrág és egy fehér ing.
-Nagyon kiöltöztem? Még átöltözhetek!
-Eszedbe se jusson!  
-Khm..
-Jóestét! –mosolyodott el ahogy meglátta anyut.
-Jóestét Zayn. Hogy vagy?
-Köszönöm remekül. Ön?
-Jól. –mosolygott. –Jó szórakozást, lefekszem mert picit elfáradtam!
-Köszönjük, jóéjt!
-Puszi anyu, majd jövök.
-Nem muszáj sietni! –kacsintott.
-Anyaaaa!
-Na jóéjt!
-Jóéjt! –mosolygott Zayn.
-Bocsi. Egy kicsit szeret kombinálni.
-Semmi baj, nagyon aranyos anyukád van. –nevetett fel. –Mehetünk?
-Persze. –vettem magamra gyorsan a fekete szövetkabátomat.
-Biztos nem vagyok ciki?
-Hagyd már! Csodaszép vagy! –nyomott egy puszit a számra, majd nyújtotta a kezét. Belekaroltam és elindultunk.


-Zayn! Ezt most nem mondod komolyan? –néztem fel az apró fényekkel kivilágított épületre. London egyik leghíresebb étterme előtt álltunk.
-Nem jó? Mehetünk máshová is!
-Nem jó? Sohasem voltam még ilyen helyen!
-Mindent el kell kezdeni egyszer. –mosolydott el. -És ha az én barátnőm leszel, akkor állandóan hurcolászni foglak ilyen helyekre. Elkényeztetlek. –sutyorgott a fülembe, amit imádtam. Elmosolyodtam, majd nyomtam egy puszit az arcára. Aztán bementünk.
-Kisasszony? –állt mögém egy frakkos bácsi. Én értetlenül Zaynre néztem.
-Kabát! –mosolyodott el.
-Ja, köszönöm! –bújtam ki gyorsan belőle. Istenem ez halál égő volt.
-Olyan butának érzem magam… -suttogtam oda neki.
-Ne érezd magad annak, először én is így voltam vele.
-Uram, kisasszony! Kérem jöjjenek utánam.
-Honnan tudja, hogy melyik a mi asztalunk ha meg se kérdezte a nevünket?? –Zayn felnevetett.
-Engem már ismernek itt.
-Mondjuk gondolhattam volna…
-Parancsoljanak. –álltunk meg egy szép kis asztalka mellett.
-Ablak mellett? Imádom! –a pincér alám tolta a széket. Jó, ezt még meg kell szoknom.
Egy fél óra múlva se tudtam hozzászokni ehhez… Zayn az arcomat fürkészte.
-Na jól van, Amber, gyere! –állt fel és megfogta a kezem.
-Tessék?
-Gyere, elmegyünk innen!
-De hová? Még nem is ettünk? –nevettem fel.
-És nem is itt fogunk!
-De…
-Semmi de, gyere!
-Gyorsan kikértük a kabátjainkat, a hapsi nem nagyon értette a dolgot, de ami azt illeti én sem. Fura volt az egész egy ilyen elegáns étteremben, de azért nagyon tetszett!  Miattam nem kellett volna eljönnünk onnan, én ott is jól éreztem volna magam. Tök mindegy, hogy hol, csak az számít, hogy vele…
-Hová menjünk?
-Tessék?
-Hát hogy hol akarsz enni… felőlem mehetünk McDonaldsba, vagy Nandos, mindegy. –mosolygott.
-KFC?
-Tökéletes, akkor oda megyünk!

Fél órát kellett autókáznunk mire találtunk egy KFC-t. Bementünk és leadtuk a rendelést. Zayn mondta, hogy ne itt együk meg mert túl sokan vannak és nem tudtunk volna rendesen leülni, úgyhogy elkértük azt a rengeteg kaját, amit kirendeltünk, és visszaültünk a kocsiba.
-És most?
-És most elviszlek egy szép helyre, ahol megesszük ezt a sok kalóriadús, „halálaszívre” kaját.
Felnevettem. Nagyon izgatott, hogy most mégis hová megyünk. Aztán az izgalmam akkor sem hagyott alább, mikor egy kis külvárosi házikó előtt álltunk meg.
-És itt most mit fogunk csinálni?
-Amit a legjobban szeretek… -mosolygott. –Gyere!

Bementünk a házba. Kedves kis hely volt, rendben tartott, otthonos.
-Ez ki háza?
-Az enyém. –mosolygott.
-Ennyire pici? –jó, az a pici költői túlzás volt. Ennek a háznak is tuti van vagy 4 szobája.
-Hát ez ilyen elbújós ház. Nagy házban nem lehet feltűnés nélkül maradni. –mosolygott.
-Végülis igen, csak meglepődtem az előzőt látva.
-Na hercegnőm… köszöntelek a Csodák Palotájában! –hajolt meg előttem hátratett kézzel, előrenyújtott lábbal, mint régen a fiúk a királynő előtt.
-Köszönöm uram, igazán kedves!  -hajoltam meg én is a kor szokásait fenntartva szoknyacsippentéssel.
-Kérem kövessen! –mosolygott, majd felfutottunk a lépcsőn a legfelső emeletre. Bementünk az egyetlen szobácskába, ami ott állt. Egy tetőtéri szobába.
-Gyere! –ment oda az ablakhoz és kinyitotta.
-Mit csinálsz?
-Kimászunk!
-Tériszonyos vagyok!
-Én is, de itt van párkány, szóval nem látsz le. –mosolygott.
-De a cipőm!
-Segítek… -fogta meg a lábaimat a combom alatt és kitett engem a tetőre. Aztán kimászott ő is. Kezünkbe vettük a három zacskónyi kaját és kibontogattuk őket szépen.
-Saláta… -fintorodott el. -Azt hiszem ez a tiéd. –mosolygott.
-Mi baj van vele? Szerintem nagyon finom és egészséges!
-Persze kis mennyiségben. De ha ezt mind megeszem utána úgy fogunk kommunikálni, hogy mek mek mek mek? Mekmekmek!!
-Neee, úr isten! –nevettem fel. –Olyan bolond vagy ez nem is kecske kaja!
-Hát… nem tudom. –csomagolta ki a kedvencemet, amit csak kívánhattam volna ebben a pillanatban. Viszont csak egy volt belőle…
-Longeeeeer! –mutattam rá a szendvicsre tele pipihusival, amibe épp akkor harapott bele..
-Öhm… -odanyomta elém a másik felét és beleharaptam egy nagyot.
-Hmmm… isssstenem… ez annyira finom!
-Látom nagy sikert aratott nálad a KFC. –nevetett fel, és megint harapott egyet belőle. Én is így tettem.
-Úgy érzem magam mint a Susi és Tekergőben!
-Én is ha csak rád nézek!
-Mármint? –kerekedtek ki a szemeim.
-Hát nézz rám. Te úgy nézel ki mint egy hercegnő, én meg körülbelül úgy, mint az a Tekergő…
-Jajj ezt meg sem hallottam!
-Pedig ez így van. Még jó, hogy nem bírtad cérnával azt a kajáldát ahová először mentünk. –nevetett.
-Én bírtam volna, csak bele kell rázódnom. Nem vagyok hozzászokva. Bezzeg ehhez! –mutattam az előttem elterülő rengeteg KFC-s csomagra.
-Na lássuk mi van még itt!
-4 Brazer twister,  grander és hot wings.
-Mindegyikből 4?
-Éhes voltál. –nevetett fel.
-Jó de ennyire zabagépnek látszom?
-El fog fogyni, ne aggódj! –nevetett fel. –Úgyis olyan kicsi adagok, hogy a fél fogunkra sem elég! Na lássuk csak…


Fél óra múlva mindent elpusztítottunk és az átlósan ferde tetőn hanyatt fekve szuszogtunk.
-Úr isten Zayn megmoccanni sem bírok!
-Soha életemben nem zabáltam még ennyit! –nevetett fel miközben a hasát fogta.
-Hát én sem, nekem elhiheted!
-Látszik, olyan kis tápos vagy mint egy longer szendvics! –nevetett, miközben fölém hajolva elkezdett puszilgatni.
-Aha, megszólalt a dagadék!
-Pufi pufi pufi! –puszilgatta a nyakam, majd visszafeküdt a hátára. Gondolkodtam. Nem hagytak nyugodni a gondolataim. Annyira szerettem volna megkérdezni tőle valamit, de nem volt hozzá elég bátorságom. Fél óráig őrlődtem, hogy feltegyem e neki a kérdést, végül nem bírtam tovább és megkérdeztem…
-Zaaaaayn…
-Igen? –nézett rám csillogó szemekkel.
-Mennyire szeretsz?
-Nézz fel az égre.
-Ne válts témát!
-Csak nézd!
-Jó, felnéztem. És most?
-Számold meg hány csillagot látsz!
-Az lehetetlen…
-Na, ennyire szeretlek! –mosolyodott el. Szemeimbe könnyek szöktek. Alig bírtam ki, hogy ne sírjam el magam, annyira meghatódtam. Egy hosszú csókot nyomtam a szájára. Pár perc után Zayn elhúzódott tőlem.
-Kicsim?!
-Igen?
-Szeretnék tőled megkérdezni valamit!
-Mégpedig?
-Hát tudod a múltkor nem volt túl jó a helyszín arra, hogy megkérjelek, hogy legyél a barátnőm, és… szóval most szerintem megfelelő a pillanat. Leszel a barátnőm?
-Másodszor is változatlan a válaszom! –Ezer örömmel! –nyomtam egy puszit a szájára, majd hozzá bújtam.

Segítséééééééég! :)

Aloha, szépségeim! Megint blogajánlóval jövök és érdekelne a véleményetek!

Az alaptéma a következő:

Egy lány a főszereplő (ki hinné.., amúgy a neve Jade lenne) Zayn nővérével elválaszthatatlan barátnők voltak addig, amíg Jade-nek el nem kellett utaznia Amerikába pár évre. A történet onnan kezdődne, mikor visszatér a lány Londonba. Találkozik ZAYN-nel (ki mással, imádom♥) és egy idő után bele fog zúgni a barátnője időközben felnőtt kisöccsébe :)

Na?? :)

12. Meghívás

Második mára, ugyh most szeressetek! ♥:D

 Elvesztem az ölelésében. Olyan érzés fogott el, hogy soha többé nem akarok kikerülni ezek közül a karok közül. Minden pillanatát megéltem annak a csóknak. Lassan csókolt. Lassan és szenvedélyesen. Nagyon tetszett. Meg volt borotválkozva, apró kis borostája, amit szemmel szinte látni sem lehet szúrt egy picikét, de nem érdekelt. Még akkor sem foglalkoztam vele, ha utána úgy fogok kinézni, mint akinek kifújta a szél a száját. Fájdalom is kell, hogy társuljon az élvezet mellé, mert csak így tudjuk értékelni, hogy valami mennyire fantasztikus...

Éreztem az apró levegővételeit. Annyira aranyos volt. Nyelve kimeríthetetlen táncot járt az enyémmel, amit egyre jobban élveztem. Kezdtem bevadulni és kicsit megharaptam neki, mire elmosolyodott és szája elszakadt enyémtől. Csak ez az apró kis kapocs tartott össze bennünket. Eszembe jutott az, amikor kiskoromban játszottam olyat anyuval, hogy megfogtam a nyelvem és úgy próbáltam beszélni.
-Hmmmmm…
-Ne motyogj! –próbáltam mondani valamit, majd újra megcsókoltam. Elnevettük.
-Annyira, annyira, annyira szeretlek te hülye nőszemély! –szívem a torkomba ugrott egyből erre a mondatra. Arcomra hatalmas vigyor húzódott. Szeret? Komolyan ezt mondta?
-Miért nézel így rám?
-Biztos csak álmodom… -suttogtam, miközben lecsuktam a szemeimet. Aztán megint a puha ajkait éreztem enyéimen. Az asztal felé kezdett tolni finoman, közben egy másodpercre sem szüntette meg a közelséget kettőnk közt. Nekinyomott finoman a testével. A nadrágján a dudor hozzáért a combomhoz, amibe bele kellett nyögnöm. Annyira kívántam, hogy valósággal fájt…
-Kérlek… -suttogtam. Megemelte a combomat és felültetett az asztalra. Lábaim közé furakodott és magához rántott. Megint felnyögtem.
Kezemet lecsúsztattam a nadrágja gombjához. Végigsimítottam rajta, majd kigomboltam és a feneke alá letoltam a nadrágját. Belemarkoltam abba a falatnyi kis fenekébe. Pont beleillett a tenyerembe. Elszakadt ajkaimtól és szenvedélyesen felnyögött. Nekem préselte magát odalent.
-Ne csináld, ne csináld, ne csináld! –nyögte erőtlenül.
-Meghalnál értem, mi?
-Órákig erőszakoskodnék veled amíg fel nem sikítasz a gyönyörtől!
-Zayn ne kínozz. –haraptam bele az alsó ajkamba, majd boxere után nyúltam. Megfogta a kezem.
-Ne… ne itt… nem alkalmas..
-Én nem úgy érzem. –utaltam dudorodó altájaira, majd alsó ajkába haraptam. Megint felnyögött.
-Za… nem láttam semmit. –fordult meg Niall. Gyorsan felhúzta magára a nadrágot.
-Niall! –ordított rá.
-Ne haragudjatok. –fordult meg az ír fiú gyufa vörös fejjel, majd Zaynt mérte végig. Felrötyögött. Szegénynek majdnem kiszakadt a nadrágja elöl.
-Jó, egy szót se szólj. Majd beszélünk!
-De…
-MAJD BESZÉLÜNK! –morcoskodott.
-Jól van, sziasztok. –mosolygott.
-Amber… -fordult oda felém.
-Mondjad szívem! –mosolyogtam.
-Eljössz ma velem vacsizni?
-Szívesen.
-Akkor jó ha kilencre érted megyek? Vagy előbb menjek?
-Teljesen megfelel a kilenc!
-Jaj, remek! Most mennem kell!
-Így? –mutattam a lényegre.
-Pár perc és elmúlik…




A próba egész jól sikerült, de mindennél jobban vágytam már az estére. Vacsizni megyünk, utána otthon pedig rávetem magam. Már nem bírok létezni a simogatásai nélkül, nem bírom ki, hogy ne csókoljon meg, ne érintsen meg olyan helyeken, ahol gyönyörű érzéseket vált ki belőlem és hogy ne érezzem őt magamban… vágytam rá, mindennél jobban. Ahogy végigmértem a testét elkezdtem fantáziálgatni. Biztos eszméletlen lehet az ágyban…

-Amber! Te nem is hallod amit mondok! –bökött oldalba Harry. A Starbucks teraszán ültünk és frappét iszogattunk. Én Zaynre bámultam mereven, ő pedig mosolyogva nézett emiatt engem.
-Ne haragudj, elméláztam egy kicsit.
-Tudom, hogy helyes vagyok. –mosolygott a sötét hajú cukiság.
-Az vagy, igen, nem bírtam betelni veled. –hajoltam át az asztal felett és egy csókot nyomtam a szájára.
-Jesszus mária szent lófasz! Ti meg mióta csináljátok ezt? –akard ki Harry.
-Mire gondolsz?
-Ti jártok?
-Hát ha Amber úgy akarja. –nézett rám aranyosan.
-Most ez egy felkérés?
-Akár. –mosolygott.
-Annak elég gyenge. –húztam el a számat.
-Khm khm.. Amberynn Janner. Lennél a barátnőm?
-Én lennék a legboldogabb a világon! –pusziltam meg.
-De édes, jajj mindjárt..
-Kussolj Styles vagy szájba csaplak!
-Mindjárt csapkodok én itt nektek!
-Mit akarsz te csapkodni?
-A fenekedhez a heréimet!
-Ez egy szexuális zaklatásnak simán elmenne! –háborodtam fel de közben nevettem.
-Jól van bébi, nem tehetek róla, hogy dögös vagy és beindítod a bioritmusom!
-Addig amíg le nem csavarom mint a villanykörtét! –morgott Zayn.
-Kicsim. –nevettem fel.



Hazamentem és neki álltam készülődni az első hivatalos randinkra. És a barátnőjeként… el sem hiszem, hogy ez mind velem történik. Pillangók repkednek a szívemben, annyira szerelmes vagyok…
Fogalmam sem volt, hogy mit aggassak magamra. Zayn azt mondta elegáns helyre visz, szóval valami dögös, de mégis visszafogottabb rucit akartam választani.
-Anyuci segíts nekem!
-Miben kicsim?
-Milyen ruhát vegyek fel? Elegáns helyre megyünk Zaynnel.
-Uh.. szerintem ne azt! –mutatott a kezemben lévő ruhára.
-Mi baj vele?
-Az, hogy mér a kocsiban megdug ha ebbe te belebújsz!
-Jobb mint az irodában, ott nem nyit ránk senki!
-Tessék?
-Öhh.. hát csak hogy jobb, nem?
-Istenem, de pocsékul hazudsz! Szóval megvolt az első etye-petye?
-Nem, csak majdnem. Már nagyon kivoltunk mindketten.
-Az mit jelent, hogy kivoltunk?
-Hát tudod… eléggé egy hullámhosszon voltunk.
-Állt neki mint a radar!
-Anyaaa!
-Jól van na, csak viccelek! –nevette el magát.

11. A félreértés

Sziasztok, meghoztam az új részt! :) Ez nem lett túl vidám, de azt hiszem nem fogtok sírni :D Puszi X 

 -Hogy kerülsz ide szépségem? –mosolygott, miközben már a nappaliban ültünk a kanapén.

-Muszáj volt eljönnöm. Nem vártam anyut és örültem is neki, hogy meglátogatott, de nem mondok le rólad még az ő kedvéért sem, és elterveztük, hogy együtt alszunk. –mosolyogtam és adtam egy puszit a szájára.
-Ez igaz, én is szívesebben aludnék veled, mint egyedül. –puszilta meg a nyakam. Ekkor meghallottam az ajtó nyitódását. Felnéztem Zaynre, akinek ki voltak kerekedve a szemei. Odapillantottam az ajtó irányába és a hidrogénszőke exbarátnőjét véltem felfedezni.
-Hogy én milyen hülye és naiv picsa vagyok…
-Perrie… hát te?
-Én is ezt kérdezem magamtól… de akkor biztos te vagy az a lotyó, aki miatt ez az egész történik. -kacarászott vérfagyasztóan.
-Én.. csak…
-Te csak mi? –lépett közelebb széles vigyorral az arcán. –Remélem el tudsz számolni a lelkiismereteddel, hogy egy fél éves kapcsolatot tettél tönkre a kerek popóddal. Egy szexuális vágyra cserélt le engem… mást nem lát benned kicsim, maximum pár orgazmust. A hozzád hasonlók csak arra valók. Lerí, hogy olcsó vagy.
Zaynre néztem, aki összeszorított szemekkel, lehajtott fejjel állt mellettem. Sóhajtott egy nagyot.
-Befejezted? –nézett fel a szőkeségre.
-Lényegében mindent elmondtam a kis ribancnak, úgyhogy azt hiszem igen. Lekophatnál. –vigyorgott rám.
-Tessék?
-Jól hallottad majomfejű. Szeretnék beszélni a barátommal.
-A.. middel? Tudtommal már nem vagyunk együtt.
-Amber…
-Mondjad!
-Egy kicsit magunkra hagynál Perrievel?
-Ezt nem hiszem el, hogy kidobsz!
-Nem doblak ki, csak pár percre szeretnék kettesben maradni vele, ameddig megbeszélünk pár dolgot.
-Oké, beszélgessetek csak. –kaptam magamra a kabátomat és az ajtó felé vágtattam. Ő jött utánam.
-Ugye most nem sértődtél meg? Amber! –futott utánam és elkapta a karom.
-Mi? Én? Ugyan! Beszélgessetek annyit, amennyit csak akartok, én csak egy zavaró tényező vagyok a tökéletes kis kapcsolatotokban. És én tettem tönkre… -nevettem fel keservesen. –Azt hiszem megfosztottad pár részlettől drága Perriet!
-Nem, nem fosztottam meg semmitől, csak még nem volt alkalmunk beszélni.
-Az istenért Malik kiből akarsz hülyét csinálni? Magadból, vagy belőlem? Mindketten, bocs, mindhárman tisztában vagyunk vele, hogy őt szereted és nem engem. Maximum arra lennék jó, amit ő levázolt. Egy pár dugásra…
-Te is tudod, hogy ez nem igaz. –fogta meg a kezem, de ellöktem a kezeit magamtól.
-Jól van, szerintem hagyjuk annyiban ezt a dolgot!
-Milyen dolgot? –nézett rám kétségbe esett szemekkel.
-Ezt az egész nevetséges dolgot, amit még csak kapcsolatnak se lehet nevezni. Látod, ezért nem érte meg kirúgatni magad. Egy ilyen hálátlan kis lotyóért akinek csak a testébe vagy szerelmes. –gyűltek könnyek a szemembe, de olyan keményen és határozottan beszéltem vele, hogy nem illett volna bele elejteni pár idétlen könnycseppet. Megfogta a kezem és maga felé fordított. Elég béna látvány volt, hogy egy szál boxerben itt szerelmi drámázunk, de nem nagyon érdekelt. Ordítani tudtam volna abban a pillanatban.
-Idiótán viselkedsz és nem is hagyod, hogy elmagyarázzam!
-Mit akarsz ezen elmagyarázni? EZEN! Nyilvánvaló, hogy igaza volt. Őt szereted és nem engem! Szóval felesleges ezen őrlődni… Hagyjuk, én most hazamegyek…
-Most komolyan? Azt hittem meg tudjuk ezt beszélni normálisan és maradsz…
-Persze, Perrievel kettesben nem? –dobtam oda egy kínvigyort, majd sarkon fordultam és visszavágtam hozzá egy gyors jóéjt-et.

Eleredt az eső… nem azért kezdtem el futni, hogy ne ázzak el, hanem mert jólesett. Olyan érzés volt, mintha kirohanhatnék a világból. Az eső egyáltalán nem érdekelt. Nem is ültem taxiba, hanem gyalog tettem meg a távot. Aztán mikor a panel elé értem elkezdtem előkeresni a kulcsomat. A táskámból háromszori próbálkozásra sem sikerült kivennem, mert mindig bele akadt valamibe. Eddig a pontig bírtam. Hatalmasat sikítva csaptam erőből a földhöz a közepes méretű táskát. Lerogytam a földre és elkezdtem zokogni. Nem is értem miért voltam ennyire naiv és idióta, hogy ilyen illúzióba ringassam magam. Egy ilyen fiú + én = boldogság? Ugyan… a szerelemben nincs matematika… de ha mégis lenne a mi képletünk körülbelül úgy nézne ki, hogy Szerelem – Zayn Malik = én… bonyolult az élet, és annyira igazságtalan…
Teljesen sáros lettem és bőrig áztam. Erőtlenül tántorogtam fel a lépcsőn, ami a lakásomhoz vezetett, pedig máskor mindig fitten felszaladok. A könnyeim párhuzamosan folytak a hajamból csöpögő esővízzel. Bezuhantam a lakás ajtaján, amivel sikeresen felébresztettem anyut.
-Jézus Mária szent József Amberlynn Janner te meg hol voltál ilyenkor? Hiszen bőrig vagy ázva!
-Anya.. –már megint zokogni kezdtem. Átölelt és a hátam simogatta.
-Gyere gyorsan! –húzott be a fürdőbe. Megengedte a kádcsapot, és közben segített levetkőzni. Gyorsan beültem a kádba. Éreztem, ahogy a sejtjeimet átjárja a kellemes forróság. Már nem is remegtem…
-Ne sírj már, hanem mesélj, hogy mi történt!
-É…én –szipogtam. –Elmentem Z…Zaynhez…
-És? Nem volt otthon? Vagy mi történt?
-De… csak beállított az exe, ő meg szinte kidobott a lakásból, mert beszélgetni akart vele.
-Hát ez nem szép… és?
-Mondta a csaj, hogy csak a testemet szereti… persze sokkal csúnyábban fogalmazta meg. Annyira rosszul esett és még csak annyit se … még csak annyit se mondott, hogy nem is így látja. –hajtottam le a fejem. –De anyu én beleszerettem… -sírtam el magam megint.
-Egyelek meg. –simogatta mg az arcom mosolyogva.
-Szárítsd fel a könnyeidet, minden megoldódik, hidd el!
-És ha nem? Anyu én belehalok, ha elveszítem őt!
-Így magával ragadott bambi szemű barátunk? –mosolyodott el, mire nekem is mosoly húzódott az arcomra.
-Nagyon. –töröltem le a könnyeimet. –Mióta jelentkeztem az Xfaktorba nem maradt egy barátom sem. Csak rá és Harryre számítottam. De inkább rá. Rengeteget lógtunk együtt és eleinte is tetszett ugyan, de aztán szépen lassan kezdtem őt megkedvelni. Aztán ez lett az eredménye…


Semmi kedvem nem volt ma elmenni az Xfaktor stúdiójába. Találkozni azzal a nyomott Eric-kel, meg úgy alapból sem.
Betipegtem a folyosóra, és a cipőm kopogása visszhangzott az egész teremben.
-Hello John, hogy van ma reggel?
-Üdvözlöm Ms. Janner remekül. Ön?
-Bárcsak én is elmondhatnám magamról ugyan ezt. Pocsék éjszakám volt.
-Valami baj van, kisasszonyka?
-Szívügyek.
-Mr. Malik?
-Ki más… -sóhajtottam egy nagyot.
-Khm..
-Jesszusom. –elfúló hangon sikkantottam fel, de hátra se mertem nézni.
-Üdv Mr. Spancer, hogy van? Amber…
-Szervusz. –motyogtam az orrom alatt. –Majd beszélünk uram. –mosolyogtam és elvágtattam onnan. Ez rettentő ciki volt…
Beszaladtam az öltözőbe és magamra csuktam az ajtót. Aztán pár perc múlva kopogás nélkül nyílt ki…
-Mégis mit keresel itt? És ha épp öltözöm?
-Láttalak már anyaszült meztelenül is. –vágott komor arcot. –Beszélhetünk, vagy még mindig duzzogsz?
-Nincs miről beszélnünk, egyáltalán azt se értem, hogy hogy kerülsz te ide!
-Miattad jöttem le, úgyhogy kérlek méltóztass pár perc figyelmet rámszánni!
-Nyögd ki mit akarsz, aztán álmodozz tovább milyen lehet megdugni engem…
-Befejezted?
-Miért, nem így van? Nekem teljesen logikusnak tűnik Perrie állítása…
-Igen? És ezt mégis miből szűrted le? Abból, hogy elvittelek állatkertbe, abból, hogy kishíján összeverekedtem az exeddel, abból, hogy veled aludtam állandóan, vagy abból, hogy érted feladtam a munkámat ami röpke másfél milliót hozott volna a konyhára? Melyik igazolja Perrie állítását?
Egy pillanatra megszólalni sem voltam képes, annyira lesokkolt, amit mondott. Csak pislogtam rá idétlenül.
-Nem is gondolkodsz, csak dobálózol a szavakkal… az meg se fordult a fejedben, hogy ha Perriet szeretném akkor le se szartam volna, hogyha kiesel az Xfaktorból amiért én maradok?
-Öhm… én… akkor is! Legalább megvédhettél volna!
-Annyira sajnálom, hogy nem voltál ott, miközben vele beszéltem… na jó, mindegy… azt hiszem még mindig nem lehet veled tárgyalni. –csapta rám az ajtót.
-Halkabban is lehet legközelebb!
-Kopp kopp! –jött be Harry.
-Jaj Harry szia! Úgy látom te mindig bevállalod ezt a villámhárító szerepet. –nevettem fel keservesen.
-Csak azért jöttem be, mert láttam, hogy nagyon feldúlt lett… és hogy elmondjam, hogy hülye vagy!
-Mi? Mert?
-Hát nála aludtam tegnap este, mert késő lett volna, hogy hazamenjek és ugye korán kellett kelnünk. Arra ébredtem fel, hogy Perrievel üvöltözik a nappaliban, hogy válogassa meg a szavait, mert szeret téged. Nem is értettem hogy kerültél szóba. Aztán mindent elmesélt…


*Harry szemszöge...

Félálomban baktattam le a lépcsőn, hogy megnézzem, mégis mi folyik idelent. Ég a ház, vagy mi? Mikor a lépcsőhöz értem megláttam, hogy Perrie és Zayn üvöltöznek egymással. Leginkább Zayn..
-Semmi jogod nem volt ahhoz, hogy ilyen modortalan és gusztustalan dolgokat vágj a fejéhez, csupán azért, mert féltékeny vagy rá! Neked se esik jól, mikor a rajongók ócsárolnak!
-Az teljesen más helyzet!
-Miért is? Mert azok ők, ez meg te vagy?!
-Jó szerintem hagyjuk. Majd beszélünk ha lehiggadtál. –csapta be az ajtót távozáskor.
-Zayn. Itt meg mi folyik?
-Csak itt volt Amber. Aztán megjelent Perrie és sértegette. Amberrel jól összevesztem. Lehordott minden szemétnek aki csak megdugni akarja. De ez nem igaz. Tisztára odavagyok érte, csak azt se hagyta, hogy elmagyarázzam ezt neki…
-Figyelj, szerintem beszélned kellene vele, és… *


-Ezt nem hiszem el, Harry! –kerekedtek ki a szemeim.
-Pedig szóról szóra így történt, miért állna érdekemben, hogy hazudjak neked?!
-Most azonnal megkeresem!
-Hajrá! –mosolyodott el én pedig kirohantam a recepcióra.
-Mr. Spancer Zayn elment már?
-Azt mondta kiugrik a boltba ennivalóért aztán visszajön és hogy ha bárki kérdezi, ő ma nincs bent. De még nem érkezett vissza.
-Iroda?
-Azt hiszem.
-Köszönöm! –futottam fel az említett helységbe.
Becsuktam magam mögött az ajtót és a reluxát leengedtem. Nem lát be senki. Fogtam pár lapot és felmázoltam rájuk, hogy szeretlek. Feltűztem a parafatáblára, amire a fontos dolgokat írják fel, nehogy elfelejtődjenek.
Épp ki akartam menni, mikor Zaynbe ütköztem az ajtóban.
-Hát te? –lepődött meg. Hátrébb léptem, ő pedig bejött az irodába és egyből észrevette a remekművemet. Elmosolyodott és kedvesen rám nézett.
-Nincs többé durci? –válasz helyett megcsókoltam.

10. Anyu

Sziasztok, megjöttem! :) Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni a részhez, kicsit szerintem uncsi lett :/ na m1, jó olvasást! :)

Csak szembe feküdtem vele. Egy ideig néztem, ahogy angyali arccal alszik előttem békésen. Képtelen voltam betelni arca tökéletes vonásaival. Olyan ártatlannak látszott, olyan békésnek, olyan kedvesnek. Már az jólesett, hogy a közelemben van és bámulhatom. Elmosolyodtam.
-Amber, ne bámulj már…
-Bocsánat. –mosolyogva elfordítottam a fejem, de önkéntelenül is vissza kellett pillantanom rá.
-Jó érzés? –nyitotta ki a szemeit és mélyen enyéimbe meredt velük.
-Igen. –mosolyodtam el, majd közelebb hajoltam hozzá és egy hosszú csókot nyomtam a szájára. Belemosolygott és derekamra csúsztatva a kezét közelebb húzott magához.
-Annyira …
-Annyira? –nézett rám mosolyogva.
-Nem tudom.. boldog vagyok. –mosolyogtam. Nem teljesen ezt akartam mondani, de végül megbotlott a nyelvem és ez sikeredett…
-Ami azt illeti én is nagyon boldog vagyok! Azt hittem már sohasem jön el ez a pillanat.
-Erre a pillanatra vártál?
-Bizony! Hogy végre a karjaimban tarthassalak!
-Édes vagy! –bújtam közel hozzá, ő pedig átkarolta a vállam és a hajam simogatta. Össze vissza vert a szívem, nem tudtam, hogy mit csináljak. Adtam egy puszit a nyakára, majd felemeltem a fejem és megcsókoltam. Fölé kerekedtem és az ölébe ültem, miközben csókoltam. Ő a fenekembe markolt finoman, mire felsóhajtottam. Teljesen beindított..
-Csengettek, nem?
-Mi? –teljes extázis uralkodott el rajtam. Nem hallottam és nem láttam semmit.
-Csengettek.
-Igen?
-Aha.. –mosolyodott el, én pedig kipattantam az öléből és odafutottam az ajtóhoz.
-A…anyuuu! –ugrottam a nyakába.
-Szia kicsim! Annyira hiányoztál!
-Micsoda meglepetés, kerülj beljebb!
-Köszi. –jött be utánam a nappaliba. Zan gyorsan felpattant az ágyról.
-Jóestét. –mosolodott el.
-Oh, szervusz! –vigorgott nagyon anyu, majd rám pillantott.
-Anyu, ő itt Zayn Malik. Zayn, ő az én anyukám, Amanda, de csak Mandy. –mosolyogtam.
-Örülök, kedves Zayn. –nyújtott kezet anyu, amit ő el is fogadott.
-Részemről a szerencse! Öhm.. azt hiszem, én most… megyek.
-Biztos nem maradsz? Elférünk. –pislogtam rá nagy szemekkel.
-Inkább megyek, beszélgess csak anyukáddal.
-Hát, ahogy gondolod.
-További szép estét, Mrs. Janner. –mondta, majd felkapta a kabátját.
-Köszi, neked is!
-Egy perc. –mosolyogtam anyura. –Csak szeretnék vele valamit megbeszélni az Xfaktorról.
-Jól van, csak nyugodtan.
Kimentünk az ajtó elé, amit becsuktam, hogy anyu ne kukucskáljon. Egyből megcsókoltam.
-Nem jókor jött anya. –húztam el a számat.
-Ugyan már, annyit leszünk még együtt, amennyit csak akarunk!
-Kedves vagy, köszönöm. –mosolyogtam.
-Holnap látlak?
-Persze. Majd felhívlak!
-Jól van. Szia. –nyomott egy puszit a számra.
-Szia.

-Már itt is vagyok! –ugrándoztam be a nappaliba.
-Szóval?
-Szóval, mi?
-Mi van közöttetek?
-Mármint kivel?!
-Ezzel a szívtipró külsejű kis pasival akit most zavartam haza. Sajnálom, ha belerondítottam valamibe.
-Nem rondítottál bele semmibe, anyu.
-Nagyon helyes fiú! –mosolygott. –Gyönyörű szemei vannak és aranyos a mosolya.
-Oké, nem akarsz egyből feleségül adni hozzá?
-Hidd el, ha lehetne megtenném! Első látásra szimpatikusabb mint Eric valaha is volt!
-Na akkor most jön a jó hír: szakítottunk.
-Eric és te? –kerekedtek ki a szemei.
-Így van.
-Mert?
-Mert megcsalt.
-Sosem volt szimpatikus, ezt egy szülő valahogy megérzi. Persze vannak pozitív csalódások, de… na mindegy. Akkor most ezzel a cuki fiúval kavarsz?
-Hát azért nem mondanám. Csak ismerkedtünk és sokszor aludt nálam az utóbbi napokban…
-Aha, aludt…
-Igen anya, aludt…
-Aludt..!!!
-Igen ALUDT!!!
-Ne nézz már ennyire hülyének, én is voltam húsz éves!
-Nem nézlek hülyének, képzeld. Ma sikerült eljutnunk odáig, hogy végre megcsókoljuk egymást.
-Szóval randiztok? Annyira örülök neki! Olyan kis kedves feje van ennek a fiúcskának! De mondj már meg nekem valamit… illetve két valamit. 1: Hogy lehet, hogy egy ilyen helyes fiúnak nincs barátnője? 2: Hol sikerült felcsípned őt?
-Ajj anya ne igyál már a medve bőrére! Nincs még köztünk semmi, csak párszor itt aludt, smároltunk, ennyi. Egyébként nemrég szakított a barátnőjével miattam.
-Miattad? Ez olyan édes!
-Annyira azért nem.. szegényt kidobta mint a macskát a dolgára…
-Mert?
-Mert meglátta egy képen, ahol velem smacizik. Kellemetlen volt…
-Hogyhogy kép készült róla? Ilyen híres lettél?
-Dehogy is, ő híres. –mosolyogtam. –Egy előző Xfaktorban feltűnt fiúcsapat énekese.
-Mondjuk én nem vagyok otthon az ilyesmiben.
-Én se ismertem őket.  

**

Az este elég jól telt, szerencsére anyu nagyon fáradt volt, hamar lefeküdt aludni, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam és elhatároztam, hogy meglátogatom Zaynt a lakásán… Felvettem a legdögösebb ruhámat. Nem akartam tőle semmit, az nagyon korai lenne, és semmi kedvem sem volt „áruba bocsátani” a testem, de azért szerettem volna, ha jó hatást érek el nála. Ami ebben a göncben szinte előre látható volt…
Egy fekete szövetkabátot vettem fel, ami kishíján a térdemig leért. Mivel ruha volt rajtam, kicsit úgy néztem ki, mintha nem lenne rajtam nadrág.
Nemsokára oda is értem hozzá. Egy picit féltem a sötétben, egyedül az utcán, de érte megérte. ég akkor is, ha fél óráig rettegnem kellett, mert a magassarkúm miatt lassan ment a közlekedés.
Csengettem. Tuti, hogy már alszik szegény, de reméltem, hogy nem fog haragudni azért, mert felkeltem őt.
Körülbelül 10 percig ácsorogtam az ajtóban és már akartam újra csengetni, mikor nyitódott az ajtó. És megláttam őt… egy szál boxerben…
-Amber? pattantak ki az egyébként nagyon álmos szemei.
-Bébi… -ugrottam a nyakába. A combom alá nyúlt és bevitt a házba…

9. Szeretlek...

Na megjöt a második is:) (K) Jó olvasást! :)

-Szia drága! –mosolyogtam az ajtó mögött álló Zaynre.
-Szia bébi. –nyomott egy puszit az arcomra. –Hoztam egy csomó nasit. Chips, gumicukor, minden amire szükségünk lehet.
-Add ide, és menj haza! –nevettem fel, kikapva a kezéből a nagy zacskót.
-Képes lennél kidobni?
-Én? Soha. Gyere te kis hülye! –öleltam át a nyakát, és bekísértem a nappaliba, ami a hálószoba is egyben.
Lefeküdt az ágyra és a plafont nézte, ami tele volt ragaszgatva apró csillagokkal, melyek éjjel világítanak a sötétben.
-Nagyon édesek, ezek már a múltkor is fel voltak téve?
-Nem, azóta vannak fent, mióta Ericet lapátra tettem. Őt idegesítette, pedig én már régóta szerettem volna ilyet, engem megnyugtat.
-Nekem is tetszenek. –mosolyodott el.
Szelíd pillantásokat mértem rá, miközben karcsú teste elterült az ágyamon. Olyan kívánatos volt, olyan védtelen, olyan szexi…
-Egyébként hogy is volt ez az Xfaktor? Miért rúgtak ki?
-Valaki fotót készített rólunk a majomházban. Szóval elég nagy szerencsénk volt, hogy nem raktak ki bennünket onnan. –nevetett fel. –Aztán meggyanúsítottak, hogy lefizettem a vezetőséget, hogy te lehess a befutó. Abszurd, nem?
-Szemtelenség. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, és nem tudom eléggé megköszönni neked, hogy lemondtál erről a munkáról a kedvemért.
-Nem is munka volt igazából, csak móka. –mosolygott és odajött hozzám.
-Öhm.. kérsz valamit inni?
-Igen, megköszönném. –mosolygott.
-Máris hozom. –mentem ki a konyhába.
Nem Amber, nem! Fejezd ezt be! Neked ő nem jelent semmit, nem vagy oda érte, nem olvadsz el a mosolyától, nem kívánod minden egyes porcikáddal, nem akarod a nevét sikítani, miközben épp veled szexel… na jó. Talán mégis… Nem , nem nem és NEM!
Benyúltam a hűtőbe és körülnéztem. Narancslé, narancslé, narancslé…
-Narancslé jó lesz? –kiabáltam ki.
-Tökéletes… -szólalt meg a hátam mögül és ezzel egyidőben éreztem, ahogy teste hozzásimul az enyémhez.
-Jézusom, a frászt hozod rám! –mondtam, de nem fordultam szembe vele, hogy ellen tudjak állni a kísértésnek.
-Meddig akarod még ezt csinálni? –kérdezte szelíd hangon, miközben teljesen hozzám simulva végigcsúsztatta a karomon a tenyerét, majd összekulcsolta ujjait az enyéimmel. Felsóhajtottam.
-Mit? –remegtem már…
-Ezt az egészet! Meddig akarsz még harcolni ez ellen?
-Mi ellen harcolok? –fordultam végül szembe vele.
-Kettőnk ellen. –gyönyörű csillogó szemeibe meredtem. Elolvadtam egy pillanat alatt..
-Zayn én…
-Te? –mosolygott kedvesen.
-Én… ez nem ilyen egyszerű…
-Mi nem egyszerű? –még mindig mosolyog… elolvadok…
-Hát én.. –össze vissza gügyögtem, mint egy vérbeli idióta. –Csak … nem akarok tőled semmit!
-Ugyaaaaan. –nevetett fel. –Férfi vagyok, de nem vagyok teljesen idióta. Vagy azt hiszed nem árulkodik nekem ez a mosoly.. –nyomott egy puszit az arcomra. –…a gyönyörű szemeid… -még egyet. -…vagy ahogyan hozzám szólsz? -…és még egyet.
-Zayn… -suttogtam.
-Mondd ki! –csukta be a szemét. Homloka már hozzá ért az enyémhez.
-Én…
-Mondd ki! –suttogott.
-Khm. Szóval mit nézünk? –mentem el mellette minden erőmet összeszedve. Megfogta a karom és visszarántott magával szembe.
-Én választok! –puszilta meg az orrom hegyét és kiszaladt a konyhából.
-Szeretlek… -suttogtam, majd követtem. Készen álltam arra, hogy bevalljam neki. Határozottan léptem be a nappaliba, és elterveztem, hogy meg is teszem. De mikor megpillantottam őt, minden bátorságom alábbhagyott.
-Nos?
-Az utolsó dal…
-Pfuhj. viccnek is rossz.
-Hát jó, én megpróbáltam. –nevettem fel.
-Öhm… Pokémon?
-Ne csináld! –löktem egy picit rajta.
-Akkor csak szimplán halálra csikizlek, azt a múltkor is nagyon élvezted!
-Azt csak te élvezted, te fogyatékos!
-De azért jó volt a croisant-t belenyomni a fejembe, mi?
-Most hogy így megkérdezted… igen!
-És ha most ezt csinálom én is? –hajolt oda és elkezdte puszilgatni az arcom. –Akkor mit fogsz érezni?
-Za…yn… -nyögtem fel.
-Na?
-Direkt akarsz nekem csapdát állítani, de nem fog sikerülni, idióta! –vertem fejbe a párnámmal, amiből körülbelül fél óra közelharc kerekedett ki. Eredmény: 2 idióta aki a földön röhög, 1 szétbombázott, tollakkal beterített nappali és egy szakadt lúdtoll párna. Remek.
-Na ezt most ki fogja összetakarítani?
-Majd te! A tiéd szakadt ki!
-Ez biztos a pasid párnája volt!
-És viccet félretéve tényleg ő aludt rajta. De honnan jött az ötlet?
-Biztos kirágta és azért szakadt el!
-Nem, hanem mert úgy ütöttél vele, hogy leszakadt a fejem is, vadállat!
-Gyere ide, durcimurci! –rántott magához és megölelt. Erősen öleltem vissza neki és elkezdtem könnyezni.
-Naaaa! Mi a baj? –lépett hátrébb és a szemeimbe nézett.
-Olyan dolgot érzek legbelül, amit nagyon nem szabadna és felemészt!
-Mi az? –emelte fel a fejem államnál fogva finoman. Most vagy soha Amber… legyél nagyon bátor. Nagy levegő…
-Olyasvalakiért vagyok oda, akiért nem kellene…
-Ki a szerencsés? –nem mertem ránézni.
-Pfúúúh.. –engedtem ki a benntartott levegőt. –Te vagy.
-É… én?
-Igen. –hajtottam le a fejem, mert biztos voltam benne, hogy rák vörös. Nem válaszolt semmit, csak felemelte a fejem megint. Mosolygott. Olyan kedvesen, csillogó szemekkel. Majd kiszakadt a szívem, olyan őrült tempóban zakatolt.
-Azt hiszem emberedre találtál…
-Mert?  -válasz helyett megcsókolt. Eleinte vissza sem csókoltam, annyira meglepődtem. Aztán belementem. Már nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy helyes e vagy sem, nem érdekelt, hogy csak a barátomnak akartam őt. Semmi. Csak ő érdekelt… ő, és hogy leírhatatlanul vágytam rá.
-Mit szólnál hozzá, ha inkább csak lefeküdnénk?
-Mi?
-Mármint... lefeküdnénk az ágyba és csak úgy lennénk, mint a tojások… vagy mint akármi más. –nevette el magát. –Szóval csak te meg én…
-Jó ötlet. –mosolyodtam el és adtam egy puszit a szájára.
Finoman felemelt, mint a menyasszonyokat és bevitt a szobába. Lefektetett az ágyra óvatosan, párszáz(ezer) puszi után mellém feküdt és átölelt…