5. A buli

Sziasztok,  Meghoztam az új részecskét:) Jó olvasást:)!! 

Egy hónap telt el azóta, hogy megismerkedtem a fiúkkal. Eric-kel szinte nem is beszélünk már telefonon sem, amibe kezdek teljesen belerokkanni. Nem értem miért nem keres?! Én azt hittem, hogy hiányozni fogok neki, és orrba-szájba fog keresni. Ehelyett mióta lelépett nem hívott csak egyetlen egyszer, akkor is Melody telefonjáról…
Ma van az első fellépésem napja és a Princess of China-t fogom előadni. Mindenem remeg, én vagyok a következő, aki fellép. Ha csak arra gondolok, hogy most valószínűleg egész Nagy-Britannia, de lehet, hogy még a környező országokból néhány is engem fog nézni beleremegek a félelembe. Gyomorgörccsel léptem oda Zaynhez.
-Nekem ez nem fog menni! Ebbe tuti belebukok Zayn…
-Dehogy fogsz belebukni, a próbán is remek voltál! Na menj! –mosolygott. Én voltam, aki fellép. Visszaléptem és megöleltem. Még utoljára beszívtam az illatát…
Aztán kimentem remegő térdekkel a színpadra. Ahogy meghallottam felcsendülni egyik kedvenc számom jól ismert zenéjét a szívem majd kiugrott a helyéről. Eddig is izgultam, de most aztán már végképp…
-Once upon a time, somebody ran, somebody ran away saying fast as I can…-énekeltem csukott szemmel egymás után a sorokat. Végig lehunyva tartottam a szemem, próbáltam minél jobban kizárni a külvilágot. Csak a dal számított. A dal és én, semmi más. Aztán a végére értem.
-Hűűűűű… -emelte fel a kezét Liam. Most ő ült ott. Ő és Niall. –Libabőrös lettem!
-Nekem nagyon tetszett! –mosolygott a szöszi.
-Csatlakozom az előttem szólókhoz, nem szeretnék különösebb részletezésbe bocsátkozni. –mosolygott Simon. Már csak Britney volt hátra.
-Hát csajszikám. Benned van az Xfaktor!
-Köszönöm. –mosolyodtam el, majd lejöttem a színpadról.
-Mit mondtam? –mosolyodott el Zayn és erősen magához ölelt.
-Köszönöm szépen Zayn! –mosolyogtam. –Mostmár szurkolj értem, hogy tovább juthassak!
-Ne viccelj, elsők közt fogsz bekerülni! –hallottam meg a hátam mögül Harry hangját.
-Harry! –fordultam felé és magamhoz öleltem.
-Szuper voltál kislány! –mosolygott.
-Köszönöm.
-Na megvárjuk mi lesz a vége, és elmegyünk, jól berúgunk! –nevetett fel Zayn.
-Alkoholista! –böktem a hasába.
-Nem, csak szereti ha sok a szesz. –nevetett fel Harry. De legalább nem lesznek bacik a gyomrában! Végül is az alkohol fertőtlenít!
-De hülye vagy! –nevettem.

Nagy nehezen végigszenvedtem az „eredményhirdetésig” az előadásokat. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a műsorvezető kimondta a nevemet. A közönséget akarják stresszelni ezzel, csak közben elfelejtik, hogy ezzel együtt bennünket is felidegesítenek.
Szerencsére továbbjutottam a következő fordulóba, aminek nagyon örültem. És természetesen a fiúk is. Be akarták teljesíteni azt a berúgósdit, szóval megbeszéltük, hogy elmegyünk a közeli bárba és talajra isszuk magunkat.

-Na mit kértek inni? –vigyorgott Harry fülig érő szájjal.
-Öhm.. Bacardit!
-Nekem meg teljesen mindegy, csak üssön.
-Mondtam, hogy alkoholista vagy. –nevettem fel.
-Jó, igazából most bármire kapó vagyok. –nevetett.
-Igen, ez valahogy feltűnt!

Harry eltűnt a tömegben, és közben Zaynnel már azt kezdtük el találgatni, hogy mit csinálhat éppen.
-Szerintem valakit keményen kefél… -motyogta lehajtott fejjel vigyorogva, miközben az utolsó kortyig kiivott poharat letette az asztalra. Már eléggé be volt állva.
-Nem gondolkoztál még azon.. –makogtam. Én is szépen nézhettem már ki. Vagy inkább be :D
-Hogy? –nézett rám vigyorogva, csillogó aranyszemeivel.
-Hát hogy már egy hónapja vagyunk összezárva.
-És? Nem értem mit szeretnél ezzel mondani. –nevetett fel.
-Én se. –legyintettem. –Szóval csak annyira vagyok kíváncsi, hogy… jó az isten szerelmére. –felálltam nagy nehezen, hátra löktem és az ölébe csúsztam. Átöleltem a nyakát, és közel hajoltam a füléhez.
-Teljesen beindítasz…
-Ne csináld. –csukta be a szemeit mosolyogva.
-Mit? –néztem fel rá.
-Baromira meg akarlak csókolni.
-Én is…
-Végre megtaláltalak titeket! –ült le mellénk Harry.
-Minket? Mióta megjöttünk itt üldögélünk. –feküdtem hanyatt, így mindkét fiú ölében egyszerre elterültem. Harrynél volt a fejem, a kanapé kartámlájánál, vagy minek nevezik…
-Milyen kis szexi vagy! –nevettem. –Mondták már?
-Hát egy páran. –mosolyogva közelebb hajolt.
-Én azt hittem lehetek első. Brühühü.
-Lehetsz másban az első!
-Például miben?
-Hááát.. mondjuk csináljunk egy olyan kategóriát, hogy az első, aki megcsókolja a mentorát!?
-Nem hangzik rosszul! –ültem fel picit, és átcsúsztam Harry ölébe. Nem sokat tétovázott azzal, hogy megcsókoljon. Kettőig nem láttam már…
Teljesen belefeledkeztem abba a csókba. Észre se vettem, hogy Zayn elszivárgott mellőlem.
Aztán amikor mégis feleszméltem, Harryvel a keresésére indultunk.


Mikor kimentünk a falat támasztotta az ajtó mellett.
-Hát itt vagy?
-Fél óra után leesett, mi? Haza akarok menni..
-De miért?
-Csak.
-Szeretném, ha elmondanád, hogy mi bajod van!
-Nincs semmi bajom, haza akarok menni!
-Harry, magunkra hagynál egy kicsit?
-Persze.
-Szóval?
-Szóval mi?
-Miért csinálod ezt?
-Mert megőrülök… nem bírom nézni ezt, ennyi.
-De miért, elvileg Perrie-ért vagy oda! Akkor meg? Én csak egy pótlék vagyok!
-Nem… nem azért akarok veled lenni olyan sokat, mert jobb vagy a semminél és mert félek a magánytól. Hanem azért, mert jobb veled bárkinél!
-Zayn én nagyon szeretlek…
-Nem úgy tűnik. Miért kerülsz folyamatosan ha olyan helyzet adódik?
-Megbeszéltük, hogy csak barátok maradunk.
-Persze, ezért suttogsz olyasmit a fülembe, hogy beindítasz Zayn blablabla.. tudod mit, hagyjuk már ezt az egész hülye beszélgetést. –indult el, de megfogtam a kezét és magam felé fordítva megöleltem.
-Sajnálom, jó? Nem akartalak megbántani!
-Nem bántottál meg. Egyszerűen csak észrevettem, hogy nem ugyanúgy viszonyulunk egymáshoz. Lehet, hogy túlságosan ragaszkodó típus vagyok. Menni szeretnék. Elengednél?
-Nem akarlak elengedni…
-De én viszont szeretném!
-Zayn ne már!
-Nyugi, semmi baj nincs, csak szeretném kialudni magam. Holnapra minden megoldódik, rendben?
-Csak ha tényleg beszélünk!
-Beszélünk, csak most nyűgös vagyok. Szia. –nyomott egy puszit az arcomra, majd elment.


Hazamentem én is. Kicsit hülyén éreztem magam. Bementem a hálóba és felkapcsoltam az éjjeli lámpácskámat, ami halvány sárgás fénnyel világította meg a szobámat. Az éjjeli szekrényemen álló közös képünket nézegettem Eric-kel. Haragudtam rá… mérhetetlenül haragudtam. Megfogtam és fejjel lecsaptam a szekrényre. Nem akartam látni sem, mert akkor még boldogok voltunk. Most viszont teljesen össze vagyok zavarodva. De ezt a "teljesen"-t ezt szó szerint értem.
Bezuhantam az ágyba és felhúztam a térdeimet, majd összekulcsoltam körülöttük a karjaimat. Szerettem így feküdni, megnyugtató.
Zayn… édes kis Zayn… annyira megijedtem, hogy megharagszik rám. Igazából kezdtem örülni neki, hogy megharagszik azért, mert Harryvel smároltam. Pedig nagyon nem akartam. Sőt… sokkal jobban szerettem volna vele, mint Harryvel. Lehet, hogy hülyeségnek tűnik, de valamiért így érzem. Elmosolyodtam, ahogy a játszótéri emlékünkre gondoltam pár héttel ezelőtt. Miért vágyom annyira, hogy újra közelebb kerülhessünk egymáshoz? Talán azért, mert már olyan közel van hozzám. Elég jól összebarátkoztunk, bár egy kicsit úgy érzem, hogy … mintha nekem ez egy kicsit másféle kapcsolat lenne. De nem akarom, hogy elgyengüljek a közelében. Nem akarok heves szívdobogást, szerelmes pillantásokat… úr isten, milyen szerelmes pillantásokról agyalok. El kell hessegetnem ezeket a gondolatokat. Nekem ott van Eric, még akkor is ha momentán le se szarja a fejem, neki ott van Perrie akit vissza akar kapni. Csak a fenébe is, miért ennyire helyes és aranyos?
Gondolkodásomból a telefonom csörgése zökkentett ki. Ránéztem, hogy ki keres. Zayn. A szívem majd kiugrott a helyéről…
Felvettem a telefont, de nem szóltam bele.
-Amber… ott vagy?
-Itt. –fojtottam vissza egy mosolyt, ami a szám sarkában bujkált.
-Gyík voltam, ne haragudj… csak kicsit szomorúra ittam magam. –nevetett fel. –Nem tudom megmondani mi ütött belém.
-Semmi baj drágám, én is gyík voltam. Megjelent Harry és egyből elterelte a figyelmemet.
-De akkor se kellett volna ezért bedurciznom, nem vagy a tulajdonom.
-Ne rágd magad ezen. –mosolyodtam el.
-Jó lenne ha most itt lennél. Megölelnélek –Finoman a számba haraptam. Annyira jó volt ilyet hallani tőle..
-Az nagyon jó lenne… -mosolyogtam.
-Támadt egy hülye ötletem.
-Micsoda?
-Csak addig el ne aludj vagy nem fogok tudni bemenni! –csapta le a telefont. Széles mosolyra szaladt a szám és felültem. Kiszaladtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Még se nézhetek ki úgy mint egy madárijesztő…
Aztán végre megszólalt a kaputelefon.
-Ki az? –szóltam bele.
-A mumus!
-Milyen színű zokni van rajtad?
-Öhm… fekete!?
-Jó, akkor bejöhetsz. –nevettem, majd beengedtem őt. Kinyitottam az ajtót és megvártam, míg felér. Nagy mosollyal szaladt oda hozzám.
-Végre végre végre. –ölelt magához, és picit megemelve megforgatott a levegőben. Esküszöm nem akarom elrontani a barátságunkat olyan felesleges érzelmekkel mint a szerelem, de kezdek bolondulni érte. Nyakába fúrtam az arcom és beszívtam az illatát. Olyan finom illata van mindig…
-Megkaptam az ölelésem. –mosolyogtam mikor letett.
-Engem kidobtak otthonról, nincs kinél aludnom! –bigyesztette le a száját.
-De igen van. –mosolyodtam el. –Én befogadlak! Gyere!