3. A fürdő

Aloha everybody! :D Itt az új rész. Este a másik blogomba is felteszem az utolsó előtti részt. Jó olvasást! :)

Kb egy órája aludtam –legalábbis azt hittem, mert mikor felébredtem kiderült, hogy már másnap reggel van.. –mikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem a készülékre. Melody hívott. Kicsit csalódtam, azt hittem Eric keres. Úgy látszik mégse hiányzom neki… legalábbis egyelőre nem..
-Hallo? –szóltam bele kómásan a telefonba.
-Szia cica, hogy vagy?
-E…Eric? –pattantak ki a szemeim.
-Megleptelek?
-Hát eléggé. De hogyhogy Melody telefonjáról hívsz?
-Az enyém lemerült, ő meg itt ül velem Stockholmban, nem tudom hogy kerül ide, azt hiszem éppen nyaral, vagy mi…
-Nagyon örülök, hogy nem vagy egyedül, kicsim. Már most nagyon hiányzol!
-Te is nekem édesem! De megpróbálok minél többet hazalátogatni, ígérem!
-Az nagyon jó lenne. –gördült le egy kövér könnycsepp az arcomon.
-Most le kell tennem kicsim, indulunk. Puszi! –csapta le a telefont, mielőtt bármit is mondhattam volna.
-Szeretlek. –motyogtam könnyezve a vonalpittyegésnek.



Eric szemszöge:

-Melody! Megláthatnak! –mosolyogtam, miközben ő a nyakamat puszilgatta.
-Már nem érdekel. –suttogta, de nem hagyta abba. –Mikor mondtam már, hogy dobd ki azt a nőt!
-Nem megy ez olyan egyszerűen, szeretem őt!
-Igen? És közben kit is kívánsz?
-…
-Kit kívánsz, halljam!
-Téged…
-Na ugye, kis butus! –nyomott egy csókot ajkaimra.
-Viszont nem szeretném őt megbántani azzal, hogy összejövök a legjobb barátnőjével miután vele szakítok, érted…
-Igaz, sokkal jobb és kíméletesebb az, amit most csinálunk! Most a háta mögött áruljuk el és nem szemtől szembe!
-Nyilván nem jó ez sem. Ez a helyzet sehogy sem jó. Nem kellett volna belekezdenünk ebbe az egészbe!
-Ne töketlenkedj már, erre nem most kellett volna rájönnöd, mikor már egy fél éve kavarunk, hanem mondjuk akkor, mielőtt fél évvel ezelőtt lefeküdtél velem! Igazából azt sem tudom, hogy minek költöztél össze vele. Ahelyett, hogy végre kidobtad volna.
-Nem voltam képes erre, olyan elesett, olyan kedves, olyan naiv, olyan sérülékeny, olyan…
-Fejezd be, vagy mindent elmondok neki!
-Jó, befejeztem. Menjünk, pont itt az ideje!



Amber szemszöge:

Unatkoztam és nagyon szomorú voltam. Nem akartam nyomoréknak tűnni, de nagyon elesettnek éreztem magam…
Előkaptam a telefonom és bepötyögtem Zayn számát. Hezitáltam, hogy tárcsázzam e, de végül megnyomtam a hívás opciót…
-Amber kisasszony, miben állhatok szolgálatára? –hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Nem is tudom… -motyogtam. –Csak jól esne most sétálni egyet, de egyedül végigbőgném az utat.
-Mikor és hol? –tuti, hogy mosolygott, olyan kedves volt a hangja.
-Csak akkor téma, ha ráérsz. Nincs semmi dolgod?
-Hát akadna, de…
-Akkor nem érdekes, nem zavarlak, szia! –csaptam le a telefont.

Elhatároztam, hogy séta helyett itthon fogok punnyadni és zabálni egy kiló csokit, fagyit, édességeket. Épp beraktam a mikróba a fagyit, hogy 5 másodperc erejéig melegítve megolvadjon egy hangyányit, mikor csengettek.
Kinyomtam a mikrót és a fagyisdobozzal a kezemben odatotyogtam az ajtóhoz, miközben egy nagy kanállal betömtem a számba a csoki ízű nyalánkságból. Egyik kezemmel a dobozt fogtam, másikkal a kilincset, úgyhogy a kanál a számból lógott, mikor kinyitottam az ajtót.
-Szia Amber. –vigyorgott rám fülig érő szájjal a fekete hajú csodabogár az ajtó másik oldaláról. Szemeivel a kanalat vizslatta, amit gyorsan kikaptam ajkaim közül.
-Hát te?
-Szükségesnek éreztem, hogy eljöjjek és beszélgessek egy mérhetetlenül szomorú hölggyel, aki épp fagyival akarja halálra tömni magát. Akkor már inkább beszélgessünk, nem? –mosolygott kedvesen.
-Kerülj beljebb! –mosolyogtam vissza, majd bejött. Körülnézett a nappaliban, aztán bementünk a konyhába.
-A híres Eric Saade. –nézte a falon a közös képünket.
-Igen, Ő. –mosolyogtam.
-Aranyosak vagytok együtt.
-Köszi. Szóval… kérsz? –mutattam fel a fagyit.
-Uhh… -nézett a mosogatóra, ami tele volt szennyes edényekkel.
-Azt hiszem az utolsó kanalam…
-Segítsek? –mosolyodott el, majd odalépett a mosogatóhoz.
-Dehogy is, nem ezért vagy itt. Szó se lehet róla!
-Szívesen segítek!
-De nem akarom… Zayn, ne már! –de mintha meg sem hallotta volna, megnyitotta a csapot. Nem hiszem el… egy fiú, akit alig három napja ismerek feljön hozzám és elmosogat… mikor a barátommal másfél éve vagyunk együtt és ő képtelen ilyesmire. Bánom, hogy nincs mosogatógépem, de sajnos olyan picike konyhánk van, hogy nem fért volna el…
-Szóval hol az a fagyi? –mosolygott mint a tejbe tök.
-Csak… ez az egy kanalam van… és… -nyomtam bele zavaromban a fagyiba a kanalat. -…én ezzel már… -makogtam, ő pedig felemelte azt, és bekapta.
-Finom.
-Szerintem is! –egy kicsit meglepődtem, aztán mikor kb. a huszadik kanállal ettük egymás után felváltva, már egészen megszoktam, hogy egy kanál segítségével smárolunk.
-Kész! És már kanalaid is vannak!
-Köszönöm, de nem kellett volna. Egyébként hol tanultál meg ilyen szépen mosogatni?
-Nálunk a fiúknál csomószor mosogatásra kényszerülök, mert annyit termelnek, hogy nem fér bele a gépbe, és már bántja a szemem. –nevetett fel.
-Ez mindent megmagyaráz, te kis házias! –a konyhapultnak dőlt háttal. Egy fehér ing volt rajta, ami fekete farmerjába be volt gyűrve. Az ujjai fel voltak hajtva könyékig, így szemügyre vehettem a tetoválásait. Kicsit elkalandozott rajtuk a tekintetem, amit ő észre is vett. Én viszont nem vettem észre, hogy ő észre vette. Kellemetlen volt..
A derekát bámultam, tetszett az alakja. Elgondolkoztam rajta,, hogy igazából nagyon jó pasi… aztán felnéztem rá és felhúzott szemöldökkel mosolygott. Szörnyen ciki volt.
-Öhm… tetszenek a tetkóid! –vágtam be az első dolgot ami eszembe jutott, hátha ezzel kicsit elterelem a figyelmét és magyarázatot adhatok arra, hogy mégis mit bámultam.
-Örülök neki. –mosolygott még mindig. –Szóval akkor mi lesz azzal a sétával?
-Hát nem tudom, már nem nagyon van hozzá kedvem. Meg kellene előtte fürödnöm, meg ilyenek és az sokáig tartana…
-Én nem sietek sehová.
-Jó, csak…
-Na menj, megvárlak!
-Biztos? Azt mondtad, hogy dolgod van!
-Már nincs! Volt, de lemondtam. Úgyhogy most szépen elmész készülődni, utána meg lógunk egyet valahol!
-Jól van. –mosolyodtam el, majd befutottam a szobámba. Zayn követett. Bementem a fürdőbe és becsuktam az ajtót. Közben ő a szobában olvasott a női magazinokból.

-Amber!?
-Igen?
-Ezt te érted? Itt azt írják, hogy Eric Saade..
-Ne! Mindent, csak ezt ne! –vágtam a szavába. –Nem olvasok el semmit, ami róla szól, mert csak ideges leszek, mert a fele pletyka.
-Jó, hát rólam is írnak pletykákat, de azért a barátnőm elolvassa. Meg én is, amit róla írnak.
-A barátnőd is ismert?
-Igen, ő is énekesnő egy lánycsapatban. Little Mix… nem ismered őket? Ők nyerték a tavalyi Xfaktort…
-Drágám, téged sem ismertelek!
-Ez igaz. Jól van na. –nevetett fel.
-Hogy hívják a barátnődet?
-Perrie… Perrie Edwards.
-Látod, róla sem hallottam még,de esküszöm pótolni fogom a lemaradásomat!
-Nagyon helyes! –nevetett.
-Egyébként ha most kimegyek veled az utcára, akkor a rajongóid kést fognak a torkomhoz, leszaggatják a körmeikkel a húsomat, vagy megfojtanak, ha veled látnak?
-Hát volt már rá példa, hogy nekem estek… de inkább Harryt szokták összekarmolni.
-Jesszusom. –nyeltem egyet. –Nem szeretném holnapra zebrának álcázni magam! –nevettem fel.
-Ne aggódj, majd én megvédelek!
–Gavallér! –nevettem fel, majd megmártóztam a habok közt, hogy leöblítsem a sampont a hajamról. Fél percig kb. a víz alatt voltam, majd mikor feljöttem a levegőre, észrevettem, hogy Zayn az ajtóban áll és mosolyog.
-Hé! Kifelé!
-Nyugi, attól a hülye habtól nem láttam semmit sem… sajnos… -nevetett.
-Kukkoló! –dobtam oda hozzá a fürdőszivacsot.
-Hé! Ez nyílt háború! –jött beljebb, és a kád vizébe nyúlva arcon fröcskölt, mire én magamra rántottam.
-Jézusom, Amber! Mindenem tiszta víz lett! –én a kezeimet a kritikus pontok elé tettem, takarva ezzel őket.
-Ne dugdosd! –nevetett.
-Persze, majd biztos hagyom, hogy megkukkolj!
-Miért ne!
-Amiért én se láttalak még téged meztelenül! –ekkor kimászott a kádból és elkezdett vetkőzni.
-Zayn… most mi… mit csinálsz? –nyeltem egy nagyot.
-Vetkőzöm! Ugyanis csurom vizes lettem… meg ha ez az ára annak, hogy lássalak téged pucéran!
-Ne… ne csináld ezt velem! –kapkodtam a levegőt, de ekkor már csak egyetlen alsónadrág takarta a testét. Rá pillantottam a vékony és vizes anyagon keresztül…
-Nincs ingyen mozi! El a kezekkel! –tette a kezeit az ágyéka elé, miközben engem stírölt vigyorogva.
-Azt már nem! –makacsoltam meg magam. Kimásztam nagy nehezen a kádból úgy, hogy semmim se látszódjon ki a takarás alól.
-Au… -mérte végig alakomat, majd finoman megnyalta a száját.
-Esetleg vödröt ne hozzak?
-Vödröt? –nézett fel nagy nehezen a szemeimbe.
-Hát a nyáladnak! Na kifelé, perverz!
-Kérhetek egy törölközőt?
-Itt van a szekrényben! Mögöttem! –mondtam, majd a kád felé fordultam háttal, hogy érte tudjon menni. Mikor odaért mellém egy hirtelen mozdulattal magához rántott, mire én elveszítve pillanatnyi lélekjelenlétemet, felfedtem a testemet a takarásból. Melleim hozzányomódtak finoman a mellkasához.
-Ezt még megbánod! –szedtem össze magam, és paprikás szemekkel néztem övéibe. –Szemtelen!
-Most már muszáj leszel megmutatni!
-Rendben, megmutatom, de csak akkor, ha utána befejezed ezt a játszadozást és normális barát viszonyban fogsz rám tekinteni! Valamint ha te is megmutatod…
-Hoppá, kis kíváncsi!
-Valamit valamiért!
-Legyen! Ki kezdi?
-Egyszerre, de először azt told le valahogy. –érintettem meg az oldalánál a boxert, mire ő egy egyszerű mozdulattal letolta magáról a vékony anyagot.
-Egy, kettő, három! –léptünk egyet hátra, és tekintetünkkel egyből egymás testét kezdtük el felfedezni. Ahogy végigmért érezem, hogy fülig elvörösödöm. Nem is a testét néztem nagyon, hanem az arcát… érdekelt a reakciója. Aztán felnézett a szemembe és elmosolyodott.
-Jó, vége az ingyen mozinak! –adtam a kezébe egy törölközőt és kitessékeltem őt a helységből.
Megtörölköztem, majd kimentem, ahol ő még mindig egy szál törcsiben állt a szoba kellős közepén.
-Az a ciki, hogy nincs váltóruhám. Nem számítottam arra, hogy ruhástól fogok ma fürdeni!
-Adok valamit Eric ruháiból. Bár fele akkora vagy mint ő, de megoldjuk valahogy! –nevettem fel.

Egy ülepes mackónadrágba bújtattam bele, ami kicsit ugyan nagy volt rá, de legalább meg tudtuk kötni a derekát, hogy ne essen le róla. Egy királykék felsőt vett fel hozzá, és meg kell mondanom istenien ment a bőrtónusához. Felvette a bőrdzsekijét –ami szerencsére nem lett vizes, mert ebben volt mindene.. telefon, pénztárca, stb. –és lementünk a parkba. Észrevettem, hogy vigyorogva bámul.
-Ne nézz így rám!
-Hogy? –döntötte oldalra a fejét és kedvesen rám nézett.
-Így! –nyomtam meg az orra végét finoman.
-Nem nézek sehogy sem! –mosolygott. –Együnk egy fagyit!
-Most ettünk…
-Nem baj, akkor valamit… édességre fáj a fogam!