9. Szeretlek...

Na megjöt a második is:) (K) Jó olvasást! :)

-Szia drága! –mosolyogtam az ajtó mögött álló Zaynre.
-Szia bébi. –nyomott egy puszit az arcomra. –Hoztam egy csomó nasit. Chips, gumicukor, minden amire szükségünk lehet.
-Add ide, és menj haza! –nevettem fel, kikapva a kezéből a nagy zacskót.
-Képes lennél kidobni?
-Én? Soha. Gyere te kis hülye! –öleltam át a nyakát, és bekísértem a nappaliba, ami a hálószoba is egyben.
Lefeküdt az ágyra és a plafont nézte, ami tele volt ragaszgatva apró csillagokkal, melyek éjjel világítanak a sötétben.
-Nagyon édesek, ezek már a múltkor is fel voltak téve?
-Nem, azóta vannak fent, mióta Ericet lapátra tettem. Őt idegesítette, pedig én már régóta szerettem volna ilyet, engem megnyugtat.
-Nekem is tetszenek. –mosolyodott el.
Szelíd pillantásokat mértem rá, miközben karcsú teste elterült az ágyamon. Olyan kívánatos volt, olyan védtelen, olyan szexi…
-Egyébként hogy is volt ez az Xfaktor? Miért rúgtak ki?
-Valaki fotót készített rólunk a majomházban. Szóval elég nagy szerencsénk volt, hogy nem raktak ki bennünket onnan. –nevetett fel. –Aztán meggyanúsítottak, hogy lefizettem a vezetőséget, hogy te lehess a befutó. Abszurd, nem?
-Szemtelenség. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, és nem tudom eléggé megköszönni neked, hogy lemondtál erről a munkáról a kedvemért.
-Nem is munka volt igazából, csak móka. –mosolygott és odajött hozzám.
-Öhm.. kérsz valamit inni?
-Igen, megköszönném. –mosolygott.
-Máris hozom. –mentem ki a konyhába.
Nem Amber, nem! Fejezd ezt be! Neked ő nem jelent semmit, nem vagy oda érte, nem olvadsz el a mosolyától, nem kívánod minden egyes porcikáddal, nem akarod a nevét sikítani, miközben épp veled szexel… na jó. Talán mégis… Nem , nem nem és NEM!
Benyúltam a hűtőbe és körülnéztem. Narancslé, narancslé, narancslé…
-Narancslé jó lesz? –kiabáltam ki.
-Tökéletes… -szólalt meg a hátam mögül és ezzel egyidőben éreztem, ahogy teste hozzásimul az enyémhez.
-Jézusom, a frászt hozod rám! –mondtam, de nem fordultam szembe vele, hogy ellen tudjak állni a kísértésnek.
-Meddig akarod még ezt csinálni? –kérdezte szelíd hangon, miközben teljesen hozzám simulva végigcsúsztatta a karomon a tenyerét, majd összekulcsolta ujjait az enyéimmel. Felsóhajtottam.
-Mit? –remegtem már…
-Ezt az egészet! Meddig akarsz még harcolni ez ellen?
-Mi ellen harcolok? –fordultam végül szembe vele.
-Kettőnk ellen. –gyönyörű csillogó szemeibe meredtem. Elolvadtam egy pillanat alatt..
-Zayn én…
-Te? –mosolygott kedvesen.
-Én… ez nem ilyen egyszerű…
-Mi nem egyszerű? –még mindig mosolyog… elolvadok…
-Hát én.. –össze vissza gügyögtem, mint egy vérbeli idióta. –Csak … nem akarok tőled semmit!
-Ugyaaaaan. –nevetett fel. –Férfi vagyok, de nem vagyok teljesen idióta. Vagy azt hiszed nem árulkodik nekem ez a mosoly.. –nyomott egy puszit az arcomra. –…a gyönyörű szemeid… -még egyet. -…vagy ahogyan hozzám szólsz? -…és még egyet.
-Zayn… -suttogtam.
-Mondd ki! –csukta be a szemét. Homloka már hozzá ért az enyémhez.
-Én…
-Mondd ki! –suttogott.
-Khm. Szóval mit nézünk? –mentem el mellette minden erőmet összeszedve. Megfogta a karom és visszarántott magával szembe.
-Én választok! –puszilta meg az orrom hegyét és kiszaladt a konyhából.
-Szeretlek… -suttogtam, majd követtem. Készen álltam arra, hogy bevalljam neki. Határozottan léptem be a nappaliba, és elterveztem, hogy meg is teszem. De mikor megpillantottam őt, minden bátorságom alábbhagyott.
-Nos?
-Az utolsó dal…
-Pfuhj. viccnek is rossz.
-Hát jó, én megpróbáltam. –nevettem fel.
-Öhm… Pokémon?
-Ne csináld! –löktem egy picit rajta.
-Akkor csak szimplán halálra csikizlek, azt a múltkor is nagyon élvezted!
-Azt csak te élvezted, te fogyatékos!
-De azért jó volt a croisant-t belenyomni a fejembe, mi?
-Most hogy így megkérdezted… igen!
-És ha most ezt csinálom én is? –hajolt oda és elkezdte puszilgatni az arcom. –Akkor mit fogsz érezni?
-Za…yn… -nyögtem fel.
-Na?
-Direkt akarsz nekem csapdát állítani, de nem fog sikerülni, idióta! –vertem fejbe a párnámmal, amiből körülbelül fél óra közelharc kerekedett ki. Eredmény: 2 idióta aki a földön röhög, 1 szétbombázott, tollakkal beterített nappali és egy szakadt lúdtoll párna. Remek.
-Na ezt most ki fogja összetakarítani?
-Majd te! A tiéd szakadt ki!
-Ez biztos a pasid párnája volt!
-És viccet félretéve tényleg ő aludt rajta. De honnan jött az ötlet?
-Biztos kirágta és azért szakadt el!
-Nem, hanem mert úgy ütöttél vele, hogy leszakadt a fejem is, vadállat!
-Gyere ide, durcimurci! –rántott magához és megölelt. Erősen öleltem vissza neki és elkezdtem könnyezni.
-Naaaa! Mi a baj? –lépett hátrébb és a szemeimbe nézett.
-Olyan dolgot érzek legbelül, amit nagyon nem szabadna és felemészt!
-Mi az? –emelte fel a fejem államnál fogva finoman. Most vagy soha Amber… legyél nagyon bátor. Nagy levegő…
-Olyasvalakiért vagyok oda, akiért nem kellene…
-Ki a szerencsés? –nem mertem ránézni.
-Pfúúúh.. –engedtem ki a benntartott levegőt. –Te vagy.
-É… én?
-Igen. –hajtottam le a fejem, mert biztos voltam benne, hogy rák vörös. Nem válaszolt semmit, csak felemelte a fejem megint. Mosolygott. Olyan kedvesen, csillogó szemekkel. Majd kiszakadt a szívem, olyan őrült tempóban zakatolt.
-Azt hiszem emberedre találtál…
-Mert?  -válasz helyett megcsókolt. Eleinte vissza sem csókoltam, annyira meglepődtem. Aztán belementem. Már nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy helyes e vagy sem, nem érdekelt, hogy csak a barátomnak akartam őt. Semmi. Csak ő érdekelt… ő, és hogy leírhatatlanul vágytam rá.
-Mit szólnál hozzá, ha inkább csak lefeküdnénk?
-Mi?
-Mármint... lefeküdnénk az ágyba és csak úgy lennénk, mint a tojások… vagy mint akármi más. –nevette el magát. –Szóval csak te meg én…
-Jó ötlet. –mosolyodtam el és adtam egy puszit a szájára.
Finoman felemelt, mint a menyasszonyokat és bevitt a szobába. Lefektetett az ágyra óvatosan, párszáz(ezer) puszi után mellém feküdt és átölelt…