4. Hercegnő Kínából

Sziasztok, Megjötteeeeem :D Jó olvasást:) 

Nagy nehezen találtunk egy Zayn számára megfelelő édességboltot. Ahogy beért eltátotta a száját mint egy kis óvodás.
-Két éve itt élek de még sohasem láttam ennyi édességet egy helyen! –nézett körbe bűvölettől csillogó szemekkel.
Miután felvásárolta a fél boltot elindultunk a park felé.
-Jaj de rég lógtam már olyanon! –mutattam egy mászókára, ami a kis játszótérhez tartozott.
-Minden megoldható! Gyere! –fogta meg a kezem mosolyogva és odafutottunk. Zayn letette a cukrokat a padra és az egyik dőlt létra felé vette az irányt, aminek elég magasan volt az első foka. Beakasztotta a lábát, megkapaszkodott, majd a másikat is. Aztán fejjel lefelé lógott. Elkezdett hintázni.
-Nínó nínó nínó! –vinnyogott mint egy mentő autó.
Odaálltam fölé és néztem, hogy mit művel. Elég közel kerültem hozzá, így a fejünk szinte egymagasban volt.
-Na mit művelsz itt, te kis idióta?! –nevettem fel.
-Nem tudom. Kiélem a második gyerekkorom! Próbáld ki, nagyon jó! –mászott le arról a valamiről.
-Én oda nem bírok felmászni, nem érem fel!
-Segítek!
-Hogyan?
-Megemellek. –tette egyből, ahogy kimondta. Belekapaszkodtam a vascsőbe és beakasztva a lábaimat lejjebb fogtam rajta. Zayn mélyen a szemembe nézett. Aztán megcsókolt… ha nem lettem volna tisztában azzal, hogy mennyire magasan vagyok, tuti, hogy elengedtem volna a csövet, annyira elgyengültem, ahogy puha ajkai hozzáértek az enyémekhez. Furán és érdekesen esett le a dolog, hogy már legalább egy perce csőrözök vele és hevesen küzdenek a nyelveink a dominanciáért…
-Za..yn.
-Jajj… basszameg… ne haragudj! Ez csak úgy… véletlen volt!
-Véletlenül smaciztál le? –néztem rá mosolyogva. –Véletlenül maximum elesni lehet!
-Mármint úgy értem, hogy nem tehetek róla…
-Miért, megtámadott a szád? Optimus fővezér átvette az irányítást?–nevettem fel, majd lemásztam a mászókáról.
-Szörnyen sajnálom ez nagyon ciki… -pirult el.
-Ne aggódj emiatt! Semmi baj.
-Azt hiszem inkább hazamegyek, mielőtt még egy idiótaságot elkövetek. –fancsalodott el az arca.
-Mire gondolsz? –mosolyogtam kedvesen. Erre ő elkapta a derekam és megint megcsókolt. Elmosolyodtam, és tarkójára simítottam a kezem.
-Most már megcsináltad, nem maradsz inkább velem? –néztem aranyszínű szemeibe, melyek elsötétültek…
-Jobb ha most megyek…
-Ahogy gondolod.
-Hazakísérjelek? –mosolyodott el. Ezaaaaz, visszajött az a Zayn, akit eddig ismertem.
-Hazatalálok, köszi. –mosolyodtam el. Nem bírom… még egyszer utoljára..
-Akkor .. szia. –nyomott egy puszit az arcomra, én viszont elfordítottam a fejét és megcsókoltam. Vadul kapott ajkaim után, és felemelt. Pár percig így voltunk, aztán letett, és a másik oldalra is adott egy puszit az arcomra.
-Szia. –mosolygott, majd elment. Szívem majd kiugrott a helyéről.
-Baaaazzzzzzmeg… te hülye, hülye hülye! –ütöttem a fejem, mikor leesett, hogy most „megcsaltam” Ericet. Egy vérbeli idióta vagyok…
Önmagamat marcangolva mentem haza.



Zayn szemszöge:

Másnap reggel…

A nappaliban ücsörögtem TV-t nézve, kávét szürcsölgetve, készen az Xfaktor felé, mikor Perrie bejött az ajtón.
-Szia drágám, hát te? –mosolyodtam el és őszintén meglepődtem, hogy átjött ma reggel. Nem válaszolt, csak odacsörtetett hozzám rettentő ideges fejjel és elkezdett ütni az újsággal, ami a kezében volt.
-Mit jelentsen ez? Mit? –ordítozott velem vérben forgó szemekkel.
-De hát micsoda? –néztem rá értetlenül és lefogtam a csuklóját, hogy ne üssön tovább a papírlapokkal.
-Ez! Ez itt! –emelte fel az újságot és egy képre mutatott, amin Amber és én vagyunk a parkban.
-Ez… -lehajtottam a fejem. –Nem tudom mi ez. –motyogtam.
-Ez itt?! Ez a kapcsolatunk vége, Malik! –vágta hozzám az újságot. Felnéztem rá és utána akartam szólni, de a meglepődöttségtől hang se jött ki a torkomon. Sóhajtottam egy nagyot és elgondolkodtam rajta, hogy vajon megérte e… hiszen letisztáztuk Amberrel, hogy csak barátok vagyunk. És továbbra sem akarok változtatni ezen!



Amber szemszöge:

-Jóreggelt! –mosolyogva léptem be a fiúk termébe, de csak Harry, Niall és Zayn volt itt. Zaynre pillantottam, aki összeráncolt szemöldökkel, rettentő morcos képpel köszönt vissza nemtörődöm stílusban, miközben rám sem nézett. Kikerekedtek a szemeim és Harryre pillantottam, aki csak legyintett egyet.
-Mit énekelsz ma drágám? –mosolyodott el Harry, de valahogy nem tudtam viszonozni azt a mosolyt.
-Coldplayt és Rihanna-t. –mosolyogtam.
-Remek, kezdheted is.
-Once upon a time, somebody ran, somebody ran away saying fast as I can…
-Hamis. –szólt bele Zayn. –Újra! –végrre felnézett rám, a térdére könyökölve támasztotta meg a fejét. Fogalmam sincs mi ütött belé, bár úgy érzem köze van a tegnaphoz. De nem értem, mivel mikor elváltunk mosolygott és jó volt a kedve… mellesleg ő csókolt meg először engem.
-Once upon a time somebody ran, somebody ran away saying fast as I can…
-Hamis…
-De…
-Hamis. –ismételte meg. A sírás fojtogatott már, remegő hangon kezdtem bele.
-Once upon a time, somebody ran, somebody ran away saying fast as I can… I’ve got to go… I’ve got to go-o. Once upon a time we fell apart…
-Hamis.
-Baszd meg akkor! –sírtam el magam és kirohantam a teremből. Remegett mindenem. Berohantam az öltözőbe és a földre rogyva elkezdtem sírni.
-Amber. –nyitott be valaki. Felnéztem, már amennyire láttam egyáltalán a szemembe folyt összes szemfestékemtől.
-Harry! –álltam fel, és odarohanva hozzá magamhoz öleltem.
-Mi történt köztetek? Mert ezt nem teljesen értem. Oké, hogy neki rossz kedve van, mert Perrie szakított vele, de..
-Mi? Perrie szakított vele? Mert?
-Elvileg valami újságban smárolós kép jelent meg róla, meg ez másik lányról.
-Basszameg! Basszameg! Én hülye! –ütöttem a fejem.
-Mi van? Ezt most már tényleg nem értem.
-Semmi, csak… mindegy, ölelj meg! –sírtam el magam megint. Teljesítette a kérésem és percekig csak a hátamat simogatva ölelgetett.
-Megtartalak plüssmackónak, jó?
-Ha simogatod a hasam benne vagyok! –mosolyodott el, majd letörölte a könnyeket az arcomról. –De most már nincs sírás, értve vagyok?! –mosolygott.
-Igen. –mosolyodtam el én is.
-Megpróbálod újra?
-Minek? Csak azt kapnám, hogy hamis!
-Beragasszam a száját?
-Nem túl jó ötlet. –hallottam meg a hangját Harry háta mögül. –Beszélhetnénk?
-Öhm, már itt sem vagyok! –szaladt ki Harry, Zayn pedig bejött és becsukta az ajtót. Nekitámaszkodott háttal.
-Mivan? Hamisan éneklek, kész.
-Sajnálom, ritka szar napom van…
-És akkor rajtam kell kitölteni a mérgedet? Tudom, hogy benne voltam én is abban, hogy Perrie elhagyott, de képzeld nekem is van barátom, és őt is elárultuk ezzel a csókkal!
-Tudom, tudom, tudom, tudom! –jött oda hozzám és lefogta a testem mellett a kezeimet, mert annyira hadonásztam miközben beszéltem, hogy félő volt, hogy felpofozom véletlenül. –Nem akartalak megbántani, ne haragudj.
-De haragszom! Baromi igazságtalan voltál velem!
-Nem akartam. –hajtotta le a fejét.
-Tudom. –emeltem fel neki, és kedvesre váltott a hangom. Végigsimítottam az arcán. –hozzuk helyre ezt valahogy.
-És mégis hogyan? Én szeretem Perrie-t…
-Én pedig szeretem Ericet. És téged is nagyon megkedveltelek, de csak és kizárólag, mint barátot.
-Igen. –mosolyodott el végre valahára.
-Akkor barátok? –nyújtottam kezet neki.
-Barátok. –fogta meg és kezet ráztunk. Aztán megöleltem őt.
-Na hogy is volt az a Princess of China? –mosolygott. –Gyere!