13. A randi

Sziasztok! Először is közérdekű közleménnyel jövök: Megcsináltam a blogot, amit beharangoztam és kitettem oldalra a kukkants be felirat alá :) !! Várok mindenkit szeretettel!  Másodszor: Megszültem ezt a nyálas részt is:$ Remélem tetszeni fog ♥ Puszika !

Egy olyan ruhát választottam, aminek a hátulja teljesen kivágott, felül fehér csipke, alul pedig combközépig érő kék szoknya, a hátán egy nagy masnival. Magamra aggattam, és anyu szerint elbűvölően festettem benne. Kicsit úgy éreztem magam, mint a mesebeli hercegnők. Mesebeli randihoz viszont úgy éreztem, hogy ez az, ami dukál. Elmosolyodtam, ahogy még egyszer végigmértem magam a teljes alakos tükörben. Remélem tetszeni fogok Zaynnek, ha már a kedvéért öltöztem ki ennyire.

Kirohantam a szobámból mint egy kis idióta, mikor meghallottam a csengőt. Szinte feltéptem a kilinccsel és ahogy belépett egyből ajkai után kaptam. Kezét lecsúsztatta a derekamra és gyengéden magához húzott. Olyan finom illata volt megint…
-Szia szerelmem. –mosolyogva suttogtam.
-Szia. –nyomott még egy puszit a számra. –Gyönyörű vagy. –mosolygott.
-Reméltem, hogy jó leszek így!
-Viccelsz? Csodaszép vagy! És tetszik így a hajad. –simította végig finoman ujjait a loknisra hullámosított hajamon. –Ami azt illeti egy kicsit alulöltözötten érzem magam melletted. –nézett le magára. Szívdöglesztő volt. Egy fekete bőrkabát volt rajta fekete farmernadrág és egy fehér ing.
-Nagyon kiöltöztem? Még átöltözhetek!
-Eszedbe se jusson!  
-Khm..
-Jóestét! –mosolyodott el ahogy meglátta anyut.
-Jóestét Zayn. Hogy vagy?
-Köszönöm remekül. Ön?
-Jól. –mosolygott. –Jó szórakozást, lefekszem mert picit elfáradtam!
-Köszönjük, jóéjt!
-Puszi anyu, majd jövök.
-Nem muszáj sietni! –kacsintott.
-Anyaaaa!
-Na jóéjt!
-Jóéjt! –mosolygott Zayn.
-Bocsi. Egy kicsit szeret kombinálni.
-Semmi baj, nagyon aranyos anyukád van. –nevetett fel. –Mehetünk?
-Persze. –vettem magamra gyorsan a fekete szövetkabátomat.
-Biztos nem vagyok ciki?
-Hagyd már! Csodaszép vagy! –nyomott egy puszit a számra, majd nyújtotta a kezét. Belekaroltam és elindultunk.


-Zayn! Ezt most nem mondod komolyan? –néztem fel az apró fényekkel kivilágított épületre. London egyik leghíresebb étterme előtt álltunk.
-Nem jó? Mehetünk máshová is!
-Nem jó? Sohasem voltam még ilyen helyen!
-Mindent el kell kezdeni egyszer. –mosolydott el. -És ha az én barátnőm leszel, akkor állandóan hurcolászni foglak ilyen helyekre. Elkényeztetlek. –sutyorgott a fülembe, amit imádtam. Elmosolyodtam, majd nyomtam egy puszit az arcára. Aztán bementünk.
-Kisasszony? –állt mögém egy frakkos bácsi. Én értetlenül Zaynre néztem.
-Kabát! –mosolyodott el.
-Ja, köszönöm! –bújtam ki gyorsan belőle. Istenem ez halál égő volt.
-Olyan butának érzem magam… -suttogtam oda neki.
-Ne érezd magad annak, először én is így voltam vele.
-Uram, kisasszony! Kérem jöjjenek utánam.
-Honnan tudja, hogy melyik a mi asztalunk ha meg se kérdezte a nevünket?? –Zayn felnevetett.
-Engem már ismernek itt.
-Mondjuk gondolhattam volna…
-Parancsoljanak. –álltunk meg egy szép kis asztalka mellett.
-Ablak mellett? Imádom! –a pincér alám tolta a széket. Jó, ezt még meg kell szoknom.
Egy fél óra múlva se tudtam hozzászokni ehhez… Zayn az arcomat fürkészte.
-Na jól van, Amber, gyere! –állt fel és megfogta a kezem.
-Tessék?
-Gyere, elmegyünk innen!
-De hová? Még nem is ettünk? –nevettem fel.
-És nem is itt fogunk!
-De…
-Semmi de, gyere!
-Gyorsan kikértük a kabátjainkat, a hapsi nem nagyon értette a dolgot, de ami azt illeti én sem. Fura volt az egész egy ilyen elegáns étteremben, de azért nagyon tetszett!  Miattam nem kellett volna eljönnünk onnan, én ott is jól éreztem volna magam. Tök mindegy, hogy hol, csak az számít, hogy vele…
-Hová menjünk?
-Tessék?
-Hát hogy hol akarsz enni… felőlem mehetünk McDonaldsba, vagy Nandos, mindegy. –mosolygott.
-KFC?
-Tökéletes, akkor oda megyünk!

Fél órát kellett autókáznunk mire találtunk egy KFC-t. Bementünk és leadtuk a rendelést. Zayn mondta, hogy ne itt együk meg mert túl sokan vannak és nem tudtunk volna rendesen leülni, úgyhogy elkértük azt a rengeteg kaját, amit kirendeltünk, és visszaültünk a kocsiba.
-És most?
-És most elviszlek egy szép helyre, ahol megesszük ezt a sok kalóriadús, „halálaszívre” kaját.
Felnevettem. Nagyon izgatott, hogy most mégis hová megyünk. Aztán az izgalmam akkor sem hagyott alább, mikor egy kis külvárosi házikó előtt álltunk meg.
-És itt most mit fogunk csinálni?
-Amit a legjobban szeretek… -mosolygott. –Gyere!

Bementünk a házba. Kedves kis hely volt, rendben tartott, otthonos.
-Ez ki háza?
-Az enyém. –mosolygott.
-Ennyire pici? –jó, az a pici költői túlzás volt. Ennek a háznak is tuti van vagy 4 szobája.
-Hát ez ilyen elbújós ház. Nagy házban nem lehet feltűnés nélkül maradni. –mosolygott.
-Végülis igen, csak meglepődtem az előzőt látva.
-Na hercegnőm… köszöntelek a Csodák Palotájában! –hajolt meg előttem hátratett kézzel, előrenyújtott lábbal, mint régen a fiúk a királynő előtt.
-Köszönöm uram, igazán kedves!  -hajoltam meg én is a kor szokásait fenntartva szoknyacsippentéssel.
-Kérem kövessen! –mosolygott, majd felfutottunk a lépcsőn a legfelső emeletre. Bementünk az egyetlen szobácskába, ami ott állt. Egy tetőtéri szobába.
-Gyere! –ment oda az ablakhoz és kinyitotta.
-Mit csinálsz?
-Kimászunk!
-Tériszonyos vagyok!
-Én is, de itt van párkány, szóval nem látsz le. –mosolygott.
-De a cipőm!
-Segítek… -fogta meg a lábaimat a combom alatt és kitett engem a tetőre. Aztán kimászott ő is. Kezünkbe vettük a három zacskónyi kaját és kibontogattuk őket szépen.
-Saláta… -fintorodott el. -Azt hiszem ez a tiéd. –mosolygott.
-Mi baj van vele? Szerintem nagyon finom és egészséges!
-Persze kis mennyiségben. De ha ezt mind megeszem utána úgy fogunk kommunikálni, hogy mek mek mek mek? Mekmekmek!!
-Neee, úr isten! –nevettem fel. –Olyan bolond vagy ez nem is kecske kaja!
-Hát… nem tudom. –csomagolta ki a kedvencemet, amit csak kívánhattam volna ebben a pillanatban. Viszont csak egy volt belőle…
-Longeeeeer! –mutattam rá a szendvicsre tele pipihusival, amibe épp akkor harapott bele..
-Öhm… -odanyomta elém a másik felét és beleharaptam egy nagyot.
-Hmmm… isssstenem… ez annyira finom!
-Látom nagy sikert aratott nálad a KFC. –nevetett fel, és megint harapott egyet belőle. Én is így tettem.
-Úgy érzem magam mint a Susi és Tekergőben!
-Én is ha csak rád nézek!
-Mármint? –kerekedtek ki a szemeim.
-Hát nézz rám. Te úgy nézel ki mint egy hercegnő, én meg körülbelül úgy, mint az a Tekergő…
-Jajj ezt meg sem hallottam!
-Pedig ez így van. Még jó, hogy nem bírtad cérnával azt a kajáldát ahová először mentünk. –nevetett.
-Én bírtam volna, csak bele kell rázódnom. Nem vagyok hozzászokva. Bezzeg ehhez! –mutattam az előttem elterülő rengeteg KFC-s csomagra.
-Na lássuk mi van még itt!
-4 Brazer twister,  grander és hot wings.
-Mindegyikből 4?
-Éhes voltál. –nevetett fel.
-Jó de ennyire zabagépnek látszom?
-El fog fogyni, ne aggódj! –nevetett fel. –Úgyis olyan kicsi adagok, hogy a fél fogunkra sem elég! Na lássuk csak…


Fél óra múlva mindent elpusztítottunk és az átlósan ferde tetőn hanyatt fekve szuszogtunk.
-Úr isten Zayn megmoccanni sem bírok!
-Soha életemben nem zabáltam még ennyit! –nevetett fel miközben a hasát fogta.
-Hát én sem, nekem elhiheted!
-Látszik, olyan kis tápos vagy mint egy longer szendvics! –nevetett, miközben fölém hajolva elkezdett puszilgatni.
-Aha, megszólalt a dagadék!
-Pufi pufi pufi! –puszilgatta a nyakam, majd visszafeküdt a hátára. Gondolkodtam. Nem hagytak nyugodni a gondolataim. Annyira szerettem volna megkérdezni tőle valamit, de nem volt hozzá elég bátorságom. Fél óráig őrlődtem, hogy feltegyem e neki a kérdést, végül nem bírtam tovább és megkérdeztem…
-Zaaaaayn…
-Igen? –nézett rám csillogó szemekkel.
-Mennyire szeretsz?
-Nézz fel az égre.
-Ne válts témát!
-Csak nézd!
-Jó, felnéztem. És most?
-Számold meg hány csillagot látsz!
-Az lehetetlen…
-Na, ennyire szeretlek! –mosolyodott el. Szemeimbe könnyek szöktek. Alig bírtam ki, hogy ne sírjam el magam, annyira meghatódtam. Egy hosszú csókot nyomtam a szájára. Pár perc után Zayn elhúzódott tőlem.
-Kicsim?!
-Igen?
-Szeretnék tőled megkérdezni valamit!
-Mégpedig?
-Hát tudod a múltkor nem volt túl jó a helyszín arra, hogy megkérjelek, hogy legyél a barátnőm, és… szóval most szerintem megfelelő a pillanat. Leszel a barátnőm?
-Másodszor is változatlan a válaszom! –Ezer örömmel! –nyomtam egy puszit a szájára, majd hozzá bújtam.